Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jaap De Hoop Scheffer lesz a NATO új főtitkára

Jaap De Hoop Scheffer jelenlegi holland külügyminiszter lesz George Robertson utódja a NATO főtitkári posztján. Az észak-atlanti védelmi szövetség szóvivője megerősítette, hogy a jelölésről szóló hír immár hivatalos, a döntést a NATO tagállamainak állandó képviselői hozták meg Brüsszelben az Észak-atlanti Tanács hétfői ülésén - valamennyien, mind a 19 küldött támogatta a holland jelöltet.


Dátum: 2003-09-22 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:45.607438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A holland diplomácia 55 éves vezetője, az eddig kereszténydemokrata színekben politizáló De Hoop Scheffer 2004. január 1-től veszi át a NATO irányítását a brit Robertsontól, aki négyéves mandátumát kitöltve decemberben köszön le hivataláról.

"Melegen üdvözlöm a döntést. Külügyminiszterként nagy hatással volt kollégáira ítélőképessége és a kérdéskörök alapos ismerete" - olvasható Robertson közleményében, hozzátéve: De Hoop Scheffer diplomataként már dolgozott a NATO székhelyén.

A holland politikus győztesként való befutása a bennfentesek szerint nem volt kétséges azután, hogy egyetlen komoly riválisa, John Manley kanadai pénzügyminiszter nemrég visszavonta jelöltségét. De Hoop Scheffertől azt várják, hogy hídszerepet tölt majd be az Irak kérdésében megosztott NATO-tagállamok között, mindenekelőtt az Egyesült Államok és a francia-német háborúellenes tandem között, valamint hogy élére áll a transzatlanti védelmi szövetség modernizálásának.

A holland diplomata az 1980-as években a holland NATO-miszzióban szolgált, majd képviselőkent a holland törvényhozás tagja lett. Az utóbbi években ő a jelenlegi jobbközép kormánykoalíció tagját alkotó kereszténydemokrata párt vezetője.

A NATO-főtitkári poszt betöltése mindig rendkívül titkos előkészítés útján megy végbe, a 19 tagállam általában nem szokta nyilvánosságra hozni, melyik jelöltet támogatja. Az azonban biztos, hogy a szervezet 1949-es megalapítása óta mindig európai politikus állt a civil poszton, míg a katonai parancsnokság élén mindig amerikai tábornok áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek