Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megjelent a Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv

Huszonkét szerző tanulmányát tartalmazza a Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2002 című kötet, a témák között ezúttal az iszlám fundamentalizmus is szerepel - mondta a kiadványt gondozó Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára a könyv hétfői bemutatóján, Budapesten.


Dátum: 2003-09-22 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:46.522896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A második alkalommal megjelentetett évkönyvben elsősorban katolikus, református, evangélikus és zsidó teológusok biblikus tanulmányai olvashatók, de világi szerzők írásai is helyet kaptak - tette hozzá Szécsi József. A katolikus teológus közlése szerint a kötetben azért szerepel éppen 22 írás, mert ennyi betűből áll a héber ábécé.

Benedek István Gábor író az évkönyvet bemutatva hangsúlyozta: maga az iszlám az emberi morál, közgondolkodás, viselkedési forma nagy találmánya, ajándéka. Feltette ugyanakkor a kérdést: az iszlám fundamentalizmus jelenléte elvezet-e a zsidó-keresztény párbeszéd új formációjához, lesz-e új, "önvédelmi szövetség"?

Véleménye szerint ugyanis Európában minden keresztény, keresztyén egyház ki van téve annak, hogy ez a fajta agresszív fundamentalizmus létalapjában kérdőjelezi meg.

"A legnagyobb feladat ma az, hogy egyre pontosabb ismereteket szerezzünk az iszlámról" - mondta Németh Pál, Az iszlám fundamentalizmus című írás szerzője. A református lelkész hozzátette: az európai ember gondolatait általában a félelem irányítja az iszlámmal kapcsolatban, s a félelemben született gondolatok többnyire nem felelnek meg valóságnak.

Az évkönyv témái között szerepel egyebek mellett a keresztény-zsidó párbeszéd nemzetközi struktúrája, Isten nevének különböző megjelenése a Bibliában, Buda zsinagóga-építészete, valamint az abortusz az ókori zsidó forrásokban.

A kötetben olyan szerzők publikálnak, mint például Dávid Katalin művészettörténész, Fröhlich Ida, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja, Raj Tamás és Schőner Alfréd főrabbi, valamint Benyik György katolikus, Karasszon István református és Cserháti Sándor evangélikus teológiai professzor. A kiadványban a nemrégiben elhunyt Lénárd Ödön piarista tanár több börtönverse is olvasható.

Az 1991-ben megalakult Keresztény-Zsidó Társaság élén négy társelnök áll: Várszegi Asztrik katolikus püspök, pannonhalmi főapát, Bölcskei Gusztáv református püspök, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök és Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt elnöke.

Az évkönyv megjelenését az említett négy egyház mellett a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi jogi és Vallásügyi Bizottsága támogatta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek