Sulinet-tender: törvénytelen megbízás
A Közbeszerzési Döntőbizottság hétfői közlése szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította, az oktatási tárca megsértette a közbeszerzési törvényt a Sulinet-tender kapcsán, így tehát nem biztosította az eljárásban részt vevőknek az esélyegyenlőséget azzal, hogy háromnapos ajánlattételi határidőt biztosított a közbeszerzésben részt venni kívánó ajánlattevőknek.
Dátum: 2003-09-22 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:46.833685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntőbizottság elnökének közleménye szerint a bíróság pénteki szóbeli ítéletében "A döntőbizottság által alkalmazott intézkedéseket helyénvalónak ítélte, mindösszesen a testület által kiszabott hárommillió forintos bírságot mérsékelte egymillió forintra".
Deli Betty, a döntőbizottság elnöke tájékoztatójában felidézi, hogy Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal képviselője, a Közbeszerzések Tanácsának tagjaként hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárást az oktatási tárca Sulinettel kapcsolatos közbeszerzési eljárása ellen, amely több mint 2000 magyarországi intézmény internet-szolgáltatására vonatkozott és amelynek értéke meghaladta az 500 millió forintot.
A versenyhivatal képviselője kezdeményezésében azt kifogásolta, hogy a tárca nem biztosította a közbeszerzés során az esélyegyenlőséget "az alkalmas ajánlattevők" számára, mivel rövid, háromnapos határidőt állapított meg az ajánlatok benyújtására. Ily módon csupán az Elender Kft. nyújthatott be megfelelő pályázatot, amely több éven keresztül, a jelenlegi beszerzéssel azonos
szolgáltatást nyújtott a szaktárca számára.
A jogorvoslati eljárás indítványozója kifogásolta azt is, hogy a minisztérium a teljesítésre való felkészülés idejét is szűkre szabottan határozta meg, hiszen a szerződéskötéstől számítva egy hét sem állt volna rendelkezésre a teljesítés megkezdésére.
Deli Betty szerint a döntőbizottság megalapozottnak találta a kezdeményezést, s megállapította: az Oktatási Minisztérium a közbeszerzési eljárás során megsértette az esélyegyenlőség alapelvét, s ezért megsemmisítette az ajánlatkérő részvételi felhívását, s azt követő döntéseit.
A döntőbizottság hárommillió forint pénzbírsággal sújtotta a
közbeszerzésben lebonyolítóként közreműködő Számít Kft.-t, mert a cég felelőssége volt megállapítható a jogszabálysértésért.
A határozatot az Oktatási Minisztérium és a közbeszerzési eljárást lebonyolító Számít Kft. támadta meg a bíróságon.
MTI - fidesz.hu