A kormány felelőtlenül járt el az afganisztáni misszió ügyében
A Fidesz elvileg támogatja az afganisztáni műveletekben részt vevő magyar katonai egészségügyi kontingensről szóló országgyűlési határozat módosítását, de nem tudja elfogadni a kormány eljárási módszerét - mondta Simicskó István hétfőn.
Dátum: 2003-09-22 20:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:47.180495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz számára nagyon fontos az ország NATO-tagsága, de az is fontos, hogy a kormány időben tájékoztassa a parlamentet terveiről, szándékairól - hangsúlyozta a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke.
Simicskó István arra reagált, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter élesen bírálta a Fideszt, amiért az ellenzéki párt nem járult hozzá az országgyűlési határozat módosításának házszabálytól eltérő tárgyalásához.
A képviselő utalt arra, hogy hétfőn négypárti tanácskozás keretében egyeztettek az előterjesztésről, és ezen a kormány figyelmen kívül hagyta a Fidesz indítványait, amelyek létszámfeltüntetésre, határidő-megjelölésre vonatkoztak.
"A kormány javaslatainkat, sajnos, semmibe vette, az eredeti indítványt erőltetve ma mindenáron a házszabálytól való eltérést szerette volna kicsikarni" - fogalmazott Simicskó István.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány előtt már tavaly áprilisban ismeretes volt, hogy a NATO átveszi a parancsnokságot Afganisztánban. Hozzátette, idén augusztusban azt is tudni lehetett, hogy a NATO-parancsnokságokról szükség lesz katonákat, közöttük magyar katonákat is Afganisztánba küldeni.
"Ha a kormány felelősen járt volna el, javaslatát érdemi egyeztetés után időben az Országgyűlés elé terjeszti és nem próbál szándékosan kényszerhelyzetet teremteni" - jelentette ki.
Simicskó István elmondta: ha kormány hajlandó a Fidesz javaslatait átgondolni, akkor az ellenzéki párt bármikor hajlandó a módosításról dönteni.
MTI - fidesz.hu