Betiltották az al-Dzsazira és az al-Arabia televíziókat Irakban
Betiltották Irak területén al-Dzsazira és az al-Arabia televízió csatornák működését. Az iraki ideiglenes kormányzótanács ugyanis nagyon elégedetlen azzal, ahogyan ezek a külföldről sugárzó arab adók kommentálják az Irakban kialakult helyzetet. Egyelőre nem tudni, hogy a döntéshez az országot tényelegesen irányító koalíciós erők hozzájárulnak-e - jelentette a Westelpress.
Dátum: 2003-09-23 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:49.923520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2