Közel hatmillió szovjet állampolgár él még Orosz területen
Öt-hatmillió "szovjet állampolgár" él még 13 évvel a Szovjetunió összeomlása után is Oroszországban, legalábbis személyi igazolványa szerint - derült ki a belügyminisztérium keddi közléséből. A hatóságok jövő év január 1-jétől büntetni fogják azokat, akik továbbra is régi, szovjet személyi igazolvánnyal, vagyis "belső útlevéllel" rendelkeznek. A rendeletek szerint 2004-tól végleg megszűnik a ma korlátozott körben még elfogadott szovjet okmány érvényessége.
Dátum: 2003-09-23 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:50.835944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azok, akik 2003. december 31-ig nem váltják ki új, orosz személyazonossági igazolványukat, "okmány nélküli" emberekké válnak - fogalmazott Alekszandr Csekalin, a belügyminiszter helyettese. Közlése szerint 1997 októbere óta 116 millió ember - csak tavaly 29 millió személy - kapott orosz személyi igazolványt. Így a felnőtt lakosság 95,4 százaléka rendelkezik már az orosz állampolgárságot igazoló dokumentummal. Azt egyelőre nem lehet tudni, milyen foganata lesz az újabb felszólításnak, és mennyien váltják ki az orosz igazolványt december 31-ig. A rendelkezés szerint a továbbra is szovjet állampolgárként létezőket ugyanis legfeljebb figyelmeztetés, majd egyhavi minimálbérnek megfelelő büntetés fenyegeti. Csekalin azt is elmondta, hogy a személyazonosságot igazoló okmányokról szóló törvény módosítását célzó javaslat szerint - amely jelenleg a duma előtt van - az igazolványba a tulajdonos írásbeli nyilatkozata alapján bevezethetik a nemzetiségi hovatartozást.
MTI - fidesz.hu