Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan elutasítja a NAÜ határozatát

Észak-Korea kedden közölte, hogy nem fogadja el az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének határozatát, amely felszólítja a távol-keleti kommunista államot: hagyjon fel nukleáris fegyverprogramjával és csatlakozzon újra az atomfegyverek továbbterjedését gátló nemzetközi egyezményhez.


Dátum: 2003-09-23 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:52.364957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Észak-Korea, amely januárban mondta fel az atomsorompó-szerződést, a 137 országot tömörítő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken elfogadott határozatát "említésre sem méltónak" nevezte.

"A határozatot támogató országok küldöttei jobban tennék, ha sétálnának és kávéznának, semmint hogy hasztalan vitákkal töltenék fölöslegesen idejüket" - idézte a KCNA észak-koreai hírügynökséget az AP.

"A NAÜ világossá tette, hogy az Egyesült Államok rajta keresztül gyakorol nyomást ránk, hogy mi, a(z 1994. évi) keretszerződés felmondásának áldozatai, mondjunk le az önvédelemhez való jogunkról" - áll a KNCA jelentésében.

Az 1994-ben Genfben Észak-Korea és az Egyesült Államok között megkötött megállapodás előirányozta Phenjan nukleáris tevékenységének a befagyasztását. Az Egyesült Államok októberben közölte, hogy atomerőművei üzembe helyezésével Észak-Korea megszegte ezt a megállapodást. Phenjan arra hivatkozott, hogy erre az áramhiány megelőzésére volt szükség, miután az Egyesült Államok beszüntette az 1994-es megállapodásban előírt kőolajszállítást - emlékeztet az AFP francia hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek