Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Régi politikai kapcsolatok, erkölcs és az emberek megkárosítása

Szijjártó Péter három miniszterhez intézett írásbeli kérdést kedden arról, hogy erkölcstelennek tartják-e, ha valaki korábbi politikai kapcsolatait kihasználva megkárosítja az embereket. Annak a három kormánytagnak, akik tegnap a Parlamentben nem szavazták meg Gyurcsány Ferenc választát.


Dátum: 2003-09-23 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:56.404360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes képviselő azt követően fordult kérdésével Kiss Péter kancelláriaminiszterhez, Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez és Kovács László külügyminiszterhez, hogy a parlament hétfői ülésén a csillebérci vadászház ügyében Gyurcsány Ferencnek tette fel ezt a kérdést.

"Ön szerint is erkölcstelen az, ha valaki korábbi régi politikai kapcsolatait kihasználva jóval értéken alul vesz meg ingatlanokat a magyar államtól, súlyosan megkárosítva ezzel az összes magyar embert?" - ismétli meg kérdését a honatya, most a három miniszternek címezve.

Az Országgyűlés hétfőn, ellentétben Szijjártó Péterrel, elfogadta az interpellációra adott választ. A képviselő szerint a három miniszter nem szavazott Gyurcsány Ferenc válaszáról.

- Úgy gondolom, ha egy kormánytag egyetért az interpellált miniszter válaszával, és fontosnak tartja, hogy megvédje, akkor igennel szavaz - mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy az általa megfogalmazott kérdésre minden politikusnak igennel kell válaszolnia.

- Ha a három miniszter igennel válaszol, akkor köztük nincs helye olyan embernek, aki ilyen dolgokat elkövetett - jelentette ki a fideszes képviselő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek