Tovább fog nőni a családi gazdaságok száma
Várakozásainknak megfelelően történik a családi gazdaságok számának alakulása, január közepe óta több mint 9000 családi gazdaságot regisztráltunk - jelentette ki Vonza András a családi gazdaságokról szólva csütörtökön délelőtt.
Dátum: 2002-03-28 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:47.585526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szegedi fórumán jelentős áttörésnek nevezte, hogy az Országgyűlés tavaly év végén elfogadta az agrártörvény-csomagot, és megjelentek a családi gazdaságokról, illetve a hitelfelvétel könnyítéséről szóló kormányrendeletek.
A miniszter szólt arról is: véleménye szerint a családi gazdaságok előmozdítják a magyar mezőgazdaság szerkezetváltását, illetve hozzájárulnak a vidék polgárosodásához, mivel ismét létrejöhetnek dinasztiák ezen a területen.
Vonza András elmondta: várakozásuk szerint tovább fog nőni a családi gazdaságok száma ott, ahol az emberek kedvet éreznek, hogy továbbra is mezőgazdaságból éljenek.
A földművelésügyi miniszter elmondta: kormányon maradásuk esetén beindul a gyökeresen új agrárhitelezési rendszer: 2002-től a családi gazdálkodók saját erő nélkül személyenként 300 millió forint kölcsönt vehetnek fel földvásárlás, ültetvénytelepítés, gépvásárlás céljából.
A hitel kamata 100 hektár megvásárlásáig 0 százalékos, e felett az öt évre rögzített 7,01 százalékos kamat felét az állam magára vállalja, így a hitel kamata 3,5 százalék lenne. A hitel futamideje 5-20 év, a törlesztési türelmi idő pedig egy év lenne.
Vonza András szerint a mezőgazdaság jelentős fejlődésnek indult, ami áttörést eredményezett tavaly ezen a területen. Ennek érzékeltetésére elmondta: az élelmiszer-gazdaság 1,5 milliárd eurós aktívumot ért el a külkereskedelemben, emellett 150 milliárd forintot fordítottak beruházásra az ágazatban.
Elmondása szerint 100 milliárdot gépberuházásra, 50 milliárd forintot építésre, illetve ültetvényfejlesztésre fordítottak a gazdák. Ezekhez a befektetésekhez az állam 30 milliárd forintos támogatást adott.
Vonza András tájékoztatása szerint a kedvezményes hitel- és kamattámogatás eredményeként évente 250 milliárd forint friss hitel áramolhat a mezőgazdaságba.