Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt: a kormány az újburzsoázia klientúrája

A KDNP alapvető célja a Fidesszel szövetségben a 2004-es európai parlamenti és a 2006-os országgyűlési választások megnyerése - mondta a KDNP elnöke kedden Pécsett, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-09-23 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:58.847418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Remélem, hogy a jövő évi európai parlamenti voksoláson a Fidesszel szövetségben induló KDNP-hez és MKDSZ-hez az MDF is csatlakozik, mert nem szabad hagyni, hogy szavazatok vesszenek el erről az oldalról" - mondta Semjén Zsolt.

A jobbközép pártok Dávid Ibolya MDF-elnök által kezdeményezett összefogásával kapcsolatban megjegyezte: semmiféle konstrukciót nem támogatnak, ami a 2006-os választások megnyerését veszélyeztetheti.

Arra a kérdésre, miszerint ebből arra lehet következtetni, hogy a KDNP egyértelműen a Fidesz mellett teszi le a voksát, a pártelnök igennel válaszolt.

Hozzáfűzte: a jobbközép pártok közelmúltban tartott tanácskozásán a KDNP-t képviselő Lukács Tamás nem írta alá a résztvevők közös nyilatkozatát, mert abban a Fidesz szerepe nem volt egyértelműen meghatározva.

Semjén Zsolt kitért arra is, hogy folyamatban van a KDNP újjászervezése, a helyi tisztújításokat követően november végén, vagy december elején nagyválasztmányi ülést tartanak.

Hozzátette: készül a párt programja, amelyben két fontos területre kívánnak nagy hangsúlyt fektetni. Az egyik a tradicionális értékek védelme, azaz az egyház szabadságának biztosítása, a nemzeti identitás megerősítése és a család támogatása, a másik pedig a szociális igazságosság megteremtése.

"Ez azért is hangsúlyos, mert a magát szocialistának mondó kormány és kormánypárt az újburzsoázia klientúrája, amely nem egy szociális piacgazdaságot, hanem vadkapitalizmust épít, ez pedig kereszténydemokrata szempontból elfogadhatatlan" - mondta.

Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy "amíg a kormány súlyosan adóztatja a munkajövedelmeket, lényegében adómentessé tette a tőkejövedelmeket".

Semjén Zsolt megjegyezte: a KDNP-nek nem ellenségképe, hanem jövőképe van, és olyan párttá kíván válni, amely tartja magát a korábbi elnök, Varga László politikai testamentumához.

Eszerint a kereszténydemokratáknak két dolgot kell egyszerre tenniük: karakteres, önálló pártot építeni és a formálódó, polgári, konzervatív szövetség kovásza lenni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek