Az önkormányzatok halálához vezethet a jövő évi költségvetés
A Medgyessy-kormány nem tartotta be az önkormányzatok plusz juttatásaira vonatkozó választási ígéretét, és a 2004-es költségvetésben még csekélyebb önkormányzati támogatásnövekedést irányoz elő. Ez az önkormányzati rendszer halálához vezethet - jelentette ki Kósa Lajos.
Dátum: 2003-09-23 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:50:59.436701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökségének tagja, Debrecen polgármestere kedd délután nyilatkozott Miskolcon, ahol megalakult a szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati tagozata.
A politikus hozzátette: a kormány által a jövő évre javasolt támogatásnövekedés kevesebb annál, mint amit önmagában az energiaárak emelkedése visz el az önkormányzatoktól.
Álláspontja szerint a kormány által tervezett hat százalékos létszámleépítés a közszférában igencsak féllábas, hiszen - mint mondta - pontosan meg kellene határozni, hogy melyek azok a szolgáltatások, feladatok, amelyeket a jövőben az önkormányzatoknak nem kell majd ellátniuk. Ugyanis a létszámleépítéssel - szavai szerint - fontos szolgáltatói tevékenységet ellátó önkormányzati alkalmazottak munkaviszonya szűnhet majd meg.
- A legmélyebben igazságtalan a kormány a főváros, a vidék és a vidéki nagyvárosok közlekedési fejlesztéseinek támogatásában, hiszen Budapest például a metró új vonalának kiépítéséhez aránytalanul sokkal több kormányzati pénzt, hitellehetőséget kap, mint az öt, saját közlekedési vállalattal bíró vidéki nagyváros önkormányzata - mondta Kósa Lajos.
Hangsúlyozta: pártja olyan módosító javaslatokat fog benyújtani a költségvetés parlamenti tárgyalásakor, amelyek válaszút elé állítják a helyi - borsodi és miskolci - szocialista képviselőket.
- Kíváncsi vagyok ugyanis arra (...), hogy például Miskolcnak egy 15 milliárdos tömegközlekedési fejlesztési javaslatot le lehet-e szavazni helyi, térségi szocialista képviselőként a parlamentben vagy sem - fűzte hozzá.
MTI - fidesz.hu