Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokrétaünnep a soproni konferenciaközpontban

Az 1,4 milliárd forintos költséggel épülő soproni konferenciaközpontot a tervek szerint augusztusban adják át, az épület Matolcsy György gazdasági miniszter szerint az ország legszebb ilyen létesítménye lesz.


Dátum: 2002-03-28 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:47.877701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A központ csütörtöki bokrétaünnepségén a miniszter a konferenciaturizmus fontosságáról szólva kiemelte: a kongresszusi vendégek a nemzetközi tapasztalatok és számítások szerint háromszor annyit költenek, mint a szabadidős turisták.

Emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi-terv konferenciaközpont építési programja célul tűzte ki a határ menti városokban konferencia centrumok létesítését, amelyek bekapcsolják Magyarországot a konferenciaturizmus nemzetközi vérkeringésébe.

A programban Pécs, Szeged, Debrecen és Sopron pályázata nyert vissza nem térítendő támogatást a gazdasági tárcától. Az 1,4 milliárd forintos beruházás révén megnagyobbítják és átalakítják az egykori soproni polgári kaszinót, amely az elmúlt években művelődési házként működött.

A bővítés során 800 személy befogadására alkalmas konferenciatermet, 400 személyes tárgyaló-, és több szekciótermet alakítanak ki.

Az ünnepségen Szájer József, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a város parlamenti képviselője kiemelte az összefogás fontosságát, amely a finanszírozásban is megmutatkozott.

A projekt megvalósításához 330 millió forintos támogatást nyert a város kulturális életét szervező Pro Kultúra Kht. a PHARE-CBC-keretből. A Széchenyi Terv programjából 400 millió forintos támogatást kapott a beruházás, az önkormányzat pedig mintegy 300 millió forintot biztosít a több mint egy évszázada emelt épület megújítására. A költségvetést 400 millió forintos hitel egészíti ki.

Szájer József elmondta, hogy a beruházás nyomán a város kulturális élete is gazdagodni fog, hiszen a központban hangversenyeket, kamaraszínházi előadásokat és kiállításokat is tartanak majd.

Kapcsolódó elemek