Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gajdar: Irak tanulhat az orosz példából

Jegor Gajdar orosz közgazdász, egykori miniszterelnök szerint Irak sokat tanulhat Oroszországtól a gazdaság talpra állítása kérdésében.


Dátum: 2003-09-24 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:00.593016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gajdar kedden érkezett vissza Irakból, ahol a gazdaság helyreállításában adott tanácsokat iraki kollégáinak. Moszkvai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy sok párhuzamosságot talált az ottani problémák és azon nehézségek között, amelyekkel neki és munkatársainak kellett szembenéznie 1992-ben, a szovjet rendszer összeomlása után.

- Irak furcsán működik, de ha valamiben, akkor ebben hasonlít a szovjet Oroszországhoz - hangoztatta a közgazdász, akinek nevéhez fűződik az árak 1992-es felszabadítása, az úgynevezett "sokkterápia", amelynek során orosz emberek tömegei vesztették el megtakarításaikat, viszont a gazdaság stabilizálódott.

Jegor Gajdar úgy vélekedett, hogy Irakban is elkerülhetetlen az árak liberalizációja, de nem feltétlenül olyan drasztikus módon, mint Oroszországban történt. Oroszországnak 5-7 évébe telt, míg a gazdaság növekedési pályára állt, Irak esetében a biztonsági helyzet javulásával rövidebb idő is elég lehet a talpra álláshoz - mondta az orosz szakértő.

Gajdar és más volt kommunista országbeli rendszerváltó közgazdászok (Magyarországról Bod Péter Ákos, egykori ipari miniszter, volt MNB-elnök) a napokban tanácsaikkal és tapasztalataik átadásával szolgáltak iraki kollégáiknak, de - mint Gajdar fogalmazott - nem recepteket adtak át, hanem mintákat a sajátos helyzetek sajátos megoldásaira.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek