Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fogy a levegő Gyurcsány körül

Az MSZP-s kormánytagok egyéb elfoglaltságukkal magyarázták, hogy nem vettek részt Gyurcsány Ferenc interpellálása után a parlamenti szavazáson, Jánosi György MSZP-s választmányi elnök viszont leszögezte: változások kellenek a kormányban. A nem voksoló SZDSZ-esek vagy nem nyilatkoztak, vagy azt mondták: szándékosan nem szavaztak.


Dátum: 2003-09-24 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:01.228682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fodor Gábor, Gusztos Péter, Szent-Iványi István, Gulyás József, Kóródi Mária, Szalay Gábor és Eörsi Mátyás bár jelen volt hétfőn a parlament ülésén, nem szavazott, Mécs Imre pedig tartózkodott.

- Szándékosan nem szavaztam, azt hiszem, ez önmagáért beszél - mondta Kóródi Mária. Gulyás József közölte, voksával csak a miniszteri feleletet tudta volna minősíteni, ám ő az elhangzott interpellációt, az arra adott miniszteri választ és a viszontválaszt egyaránt "a személyeskedés egy igen alacsony szintjének tartja". Mécs Imre kifejtette: számára nem volt megnyugtató a miniszteri válasz. - Egy hibás dolgot nem lehet úgy kompenzálni, hogy a másik oldal ügyeit kezdi el firtatni az ember - utalt a miniszter válaszára. Fodor Gábor és Szent-Iványi István nem kívánt nyilatkozni.

Egyéb elfoglaltságuk miatt nem tartózkodtak az ülésteremben, csupán képviselői kártyájukat hagyták bent - állította Kovács László MSZP-elnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Szili Katalin házelnök.

- Egy kormánytagnak meg kell próbálni határozott, világos, szakszerű válaszokat adni, de a vadászház ügyében ilyen nem hangzott el Gyurcsány Ferenc szájából - értékelte kedden az InfoRádió Aréna című műsorában a sportminiszter megnyilvánulását Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke. Kiemelte: a politikai kultúrának erre a szintre nem szabad lesüllyednie. Jánosi szerint "határozott jelzésnek" tekinthető, hogy vezető MSZP-s politikusok nem szavaztak Gyurcsány válaszáról. "Változások kellenek a kormányban, mert vannak, akik ártanak az MSZP programjának" - tette hozzá Jánosi.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek