Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A négyek bambája - Szétbeszélnek a szocik

A legutóbbi napok tanúsága szerint a szocialisták, feladva korábbi nézeteiket, közvélemény-kutatást szeretnének nyerni. Ezt a hétvége megszólalói közül négyen többé-kevésbé négyféleképpen képzelik el. Medgyessy, Kovács, Szili, Horn feltehetően ezúttal nem ülhettek össze megbeszélni, hogy ki mit mondjon, mert négyüknek sikerült négyfele beszélni. Az az érzése támad az embernek, hogy az a bizonyos Werber össze-vissza utazgat. Ahogy kiteszi a lábát az országból, mintha rögtön elfelejtenék a leckét.


Dátum: 2003-09-24 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:02.735641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Medgyessy augusztus 20-ai beszéde óta sejthetjük, hogy valami nincs rendjén ezzel a jóléti rendszerváltozással, leszámítva talán a Becsehely nevű falut, amelyet a miniszterelnök hamarosan beköt az európai vérkeringésbe. Aztán megszórtak minket kis kék füzetekkel a Werber-féle szocialista agitátorok, melyekből kiderült, hogy nincsen gáz, azaz van, sőt olcsóbb, mi pedig annyira jól élünk már, hogy pofátlanság lenne ennél többet követelni. Ja, és a Fidesz hazudik. Aztán a hétvégén meg külföldről kellett megtudnunk, hogy: "Medgyessy a fokozatos, fájdalommentes alkalmazkodás és a szociális jóléti intézkedések politikáját, egy időre legalábbis, leállította, s adóemelésekből, kiadáscsökkentésekből álló kemény takarékossági politikával váltotta fel."

Ez a veretes mondat a Frankfurter Allgemeine-ből származik, és csak annyit érdemes hozzátenni, hogy itthon nekünk nem ezt mondták, legalábbis a szórólapban nem szerepelt. Ezzel szemben a sziklaszilárd Kuncze jóvoltából állítólag csökkentették az adókat és hegyesre nyalták az államigazgatást. Most meg kiderül, hogy úgy csökkentik az adókat, hogy növelik. Hm.

Az is figyelemre méltó, hogy közben feltámadott házelnöki szerepéből Szili Katalin. Az elhíresült hírtévés nómenklatúrás nyilatkozata óta rendszeresen megszólal olyan ügyekben, melyekben Medgyessy korábban már ellentétes álláspontot fejtett ki. Magyarán ellentmond. Ahogy a hétvégén a drasztikus gazdaságpolitikai irányváltás (ld: megszorítás avagy Medgyessy-csomag) ügyében is kijelentette, hogy meg kell őrizni azokat az értékeket, melyeket az MSZP a kormányprogram elfogadásakor felvállalt, megszorításra pedig nincs szükség. Egyesek szerint Szili már úgy beszél, mint egy jövendő miniszterelnök. És ehhez még csak választásokon sem kell győzelmet aratni, csupán a kormánytöbbséget kell biztosítani, ami nem lehetetlen vállalkozás.

Kovács László álláspontja az ügyben homályba vész, de nyilvánvalóan létezik. Valljuk meg, a hétvégén nem sikerült releváns dolgot mondania. Az, hogy néhány héttel ezelőtti álláspontját a kettős állampolgárság ügyében - eufemisztikusan szólva - másképpen értelmezte, az már megszokott mutatvány. Ellenben Horn Gyula ismét könnyítene a külügyminiszter terhein, ahogy egy lakossági fórumon nyilatkozott: nem lehet az EP-választás listavezetésével terhelni, majd találnak valami fiatalt. Ott van például az index publicistája által "tányérképű Lúdas Matyinak" aposztrofált Újhelyi képviselő... És még sokan mások.

Azt ellenben mindenki elmondta, hogy vissza kell szerezni a népszerűséget. Ezt nyilván többféleképpen is meg lehet oldani. Lehet például jól kormányozni és lehet "hagyományos úton", a neves Werber segítségét igénybe véve.

- benyovszky - www.hirtv.net

Kapcsolódó elemek