Gazdaságpolitikai hangsúlyváltásra volt szükség a sikerekhez
Az elmúlt kormányzati ciklus volt az első olyan időszak a magyar gazdaság történetében, amikor a növekedés átlaga meghaladta a négy százalékot - erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt csütörtökön Hatvanban.
Dátum: 2002-03-28 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:48.811186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pénzügyminiszter lakossági fórumon elmondta, hogy a növekedéssel párhuzamosan 6,2 százalékra csökkent az infláció, ami tizenöt esztendeje a legalacsonyabb mérték, és 240 ezer új munkahely is létrejött az országban.
Hangsúlyozta: mindennek eléréséhez 1998-ban gazdaságpolitikai hangsúlyváltásra volt szükség a nyitott gazdaságot érintő külső hatások csökkentése érdekében, a "belső motorok" beindításával.
A pénzügyminiszter szerint ilyen belső motor az otthonteremtési program, az útépítések és a vállalkozóknak juttatott vállalkozási adókedvezmények bevezetése.
A lakásépítések ösztönzésével kapcsolatban Varga Mihály közölte, hogy ma már a polgárok állami támogatással vehetnek igénybe jelzáloghitelt, az első lakásvásárlás 30 millió forintig illetékmentessé vált, és használt lakás vásárlására is 6 százalékos hitel vehető igénybe.
Mindennek nyomán az elmúlt évben már 28 ezer új lakás épült, 47 ezer építési engedélyt adtak ki, és háromszorosára növekedett a használt lakások forgalma.
A politikus szerint ugyancsak hangsúlyváltást jelentett az autópálya-építés rendszerének megváltoztatása. - Ugyanis korábban az a példátlan helyzet állt elő, hogy belföldi cég fővállalkozóként nem vehetett részt az autópálya-építésekben. Ezzel szemben mára a magyar fővállalkozó mellett már 400 kis- és középvállalkozás kapcsolódott be az autópálya-építésbe - szögezte le a miniszter.
Ebbe a sorba illik az az intézkedés is - folytatta -, amelynek köszönhetően az ötven dolgozónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások az elmúlt évben már tízmillió forint beruházási adókedvezményt vehettek igénybe. Az intézkedés sikerét jelzi, hogy tavaly 70 ezren éltek az adókedvezménnyel, ezért az idén az összeghatár 30 millió forintra nő - mutatott rá.
A pénzügyminiszter az adórendszerben bekövetkezett legfontosabb változásnak a családi adókedvezmények bevezetését nevezte, amelynek révén az idén egy gyermek után már 400 ezer, két gyerek esetében 686 ezer, 3 gyerek esetén pedig 1 millió 420 ezer forint adókedvezmény illeti a családokat. - A cél az, hogy a következő négy évben a kedvezmények több mint a duplájukra emelkedjenek - mondta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter a fórumot megelőzően látogatást tett a hatvani Aranyfácán Konzervgyárban. A 150 dolgozót foglalkoztató cég elmúlt évi árbevétele 2 milliárd forint volt 200 millió forintos nyereség mellett, az idén pedig 3 milliárd forintos árbevételt és 300 milliós nyereséget terveznek.