Kormányzati szabotázs Paks ügyében
Csak a bizottság nyílt kormányzati szabotálásának tudom tekinteni, hogy a feltáró munkához szükséges dokumentumokat - üzleti érdekekre való hivatkozással - a mai napig nem kaptuk meg. Pedig a titkolózástól meg kell szabadítani Paksot, hogy helyreálljon a nukleáris biztonság és az emberek aggodalma csökkenjen - írja szerdai közleményében Koltai Tamás, a paksi vizsgálóbizottság fideszes elnöke.
Dátum: 2003-09-24 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:09.416470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, fel kell tárnunk az előzményeket. Ehhez bekértem a paksi atomerőműtől a Framatome ANP-vel kötött szerződését, az alvállalkozók listáját és az üzemanyag-szállítási szerződéseket. Bekértem továbbá az MVM Rt.-től a kapacitás-lekötési és a hosszúlejáratú energiaimport szerződéseket, valamint a MAVIR-től kimutatást az atomerőmű teljesítményének korlátozásáról.
Ezekből az anyagokból a mai napig egyet sem kaptunk meg. Ezt nem tudom másnak tekinteni, mint a bizottság nyílt kormányzati szabotálásának.
Megdöbbentő ez a kormányzati arrogancia akkor, amikor nem kevesebbről van szó, mint Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavaráról. Egy olyan eseményről, mely alapjaiban rengette meg Magyarországon a nukleáris biztonságba vetett közbizalmat. Ez megengedhetetlen egy köztársaságban, egy jogállamban, egy demokráciában.
Pedig a gazdasági érdekektől és a titkolózástól meg kell szabadítani Paksot, hogy helyreálljon a nukleáris biztonság és az emberek aggodalma csökkenjen. Hiszen nekünk, képviselőknek - miképpen valamennyi politikusnak - az a dolgunk, hogy megteremtsük a polgárok nyugalmát. Ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, ha azonnal megszűnik a szocialista kormány által kinevezett cégvezetők üzleti érdekekre való hivatkozással történő érthetetlen titkolózása.
Ideje volna belátni, hogy Magyarország nem részvénytársaság, hanem köztársaság, s így minden magyar ember érdeke előbbre való, mint az üzleti érdekek hajhászása.
A kormánynak azonnal intézkednie kell, mert ez a hozzáállás nemcsak a paksi üzemzavarhoz, a milliárdos károkhoz és az energia-áremeléshez vezet, hanem a későbbi veszélyhelyzeteket is kódolja.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő,
a paksi vizsgálóbizottság elnöke
OS - fidesz.hu