Szita Károly összefogást kezdeményez Taszár ügyében
A taszári bázison dolgozó több száz ember családjának megélhetése érdekében összefogást kezdeményezek Somogy valamennyi országgyűlési képviselőjével, vezető politikusával - közölte szerdán Szita Károly.
Dátum: 2003-09-24 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:09.705746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Levelet küldtem valamennyiüknek, hogy már a jövő héten üljünk le egy asztalhoz és beszéljük meg, mit tudunk tenni közös összefogással azért, hogy a taszári repülőtéren dolgozó katonák és polgári alkalmazottak munkája megmaradhasson - mondta Kaposvár polgármestere.
Hozzátette: meggyőződése, hogy egy ilyen alapvető stratégiai kérdésben a térség politikusai képesek lesznek minden más érdek elé helyezni választópolgáraik érdekeit, képesek lesznek párthovatartozástól függetlenül az összefogásra, a közös fellépésre.
- Szeretnék egy közösen kialakított álláspont birtokában találkozni a miniszterelnök úrral, illetve az Egyesült Államok budapesti nagykövetével, akiktől kértem, hogy fogadjanak Taszár ügyében - mondta Szita Károly a megbeszélés szükségességét indokolva.
MTI - fidesz.hu