Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamisított Teller-levél: mindenki elítéli Zeley-Népszabadság-féle hamisítást

Az újságíró-szervezetek Etikai Együttműködési Testülete megállapítja, hogy az újságírói etika betartását egyre több veszély fenyegeti a mai Magyarországon. Ezzel minden újságírói szervezet elítéli a Zeley- és Npszabadság-féle Teller-levélhamisítást.


Dátum: 2003-09-24 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:12.208817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


I.

Parlamentáris demokráciánk lételeme, hogy a politikai pártoknak programjukkal, érveik összevetésével kell megküzdeniük a választópolgárok bizalmáért.

A programok helytállóságát bizonyító érvek helyét egyre gyakrabban veszik át az indulatok, a vádaskodások, sőt nagy teret kap a tekintélyelvű "érvelés" is. Ebben a folyamatban eljutottunk odáig, hogy a nagy ember tekintélyét kihasználva, valótlanság állításához használták fel a világhírű tudós hitelességét (például a Teller Ede nevében nyilvánosságra hozott "posztumusz levél" a Népszabadságban.)

Az ügyben etikai eljárás indult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kezdeményezésére a MÚOSZ etikai bizottsága előtt. Az Etikai Együttműködési Testület belső szabályai szerint a MÚOSZ hivatott eljárni saját tagjai ügyében indított etikai panasz alapján, tehát az Etikai Együttműködési Testület a konkrét ügyben megvárja az eljárás befejezését.

II.

Az Etikai Együttműködési Testület szükségesnek tartja azonban az újságírók figyelmét felhívni az Európa Parlament 1993-ban az újságírói etikáról hozott határozatára, amely megállapítja: "Az újságírói szakmában a cél nem szentesíti az eszközt, az információt tehát kizárólagosan törvényes és etikus eszközökkel szabad megszerezni."

A testület véleménye szerint Zeley László nyugdíjas újságíró - a "posztumusz levél" előállításával - súlyosan megsértette az európai és hazai sajtóetikai szabályokat. Zeley László egyetlen hazai újságíró szervezetnek sem tagja.

Állásfoglalásunk szerint az újságírók hitelességüket csak akkor őrizhetik meg, ha nem hamisítanak. Az újságíró megkerülhetetlen kötelessége és eszköze az információk valóságának ellenőrzése. Az a szerkesztőség, az az újságíró azonban, amely vagy aki elmulasztja az elvárható gondosságot vagy maga áll nemtelen politikai törekvés szolgálatába, súlyosan megsérti az újságírókra, a sajtóra vonatkozó európai és hazai etikai elveket.

Kósa Csaba

a MÚK elnöke

dr. Lepies György

a Sajtószakszervezet

főtitkára

Szikora József

a MAKUSZ elnöke

dr. Halák László

a MÚOSZ EB elnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek