Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyesbített az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék a Fidesz kérésére módosította a párt 1996-1997. évi ellenőrzéséről szóló jelentését, amelynek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Fidesz 1996-ban 200 millió forintot kapott székházáért - tartalmazza Kovács Árpádnak, az Állami Számvevőszék elnökének Áder Jánoshoz intézett levele.


Dátum: 2003-09-24 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:13.105496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Áder János úr

Fidesz -Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője

BUDAPEST

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

Kérésének megfelelően a Fidesz 1996-1997. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentésben a párt székháza eladási árának megfogalmazásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom.

A számvevőszéki jelentést megalapozó számvevői jelentés részletezi a párt Lendvay utcai székháza eladásának körülményeit, annak a párt beszámolójával kapcsolatos összefüggéseit, csatolva az eladással összefüggő szerződéseket is. A számvevői jelentésből egyértelműen megállapítható, hogy a Fidesz 1996. május 31-én a székházat 300 millió forintért adta el, amelynek eladási értékét 1996. december 20-i szerződés módosítással 200 millió forintra módosították. A szerződés külön pontban rendezte ezen felül az ingóságok értékét. Ennek megfelelően a tényeknek megfelel az az állítás, hogy a Fidesz a pártszékház vételárát 1996 december 20-án 200 millió forintra módosította, helyesbítő számlát állított ki és ennek megfelelően szerepeltette az 1996. évi beszámolójában.

Budapest, 2003. szeptember 24.

Tisztelettel:

Dr. Kovács Árpád

az Állami Számvevőszék elnöke

Kapcsolódó elemek