Tropikárium nyílik Nyíregyházán
A vidék első tropikáriuma, az Egyenlítő környékének egzotikus állatait bemutató létesítmény nyílik szombaton a Nyíregyházi Állatparkban - közölte Gajdos László, a szabolcsi állatkertet működtető közhasznú táraság ügyvezető igazgatója csütörtökön Nyíregyházán.
Dátum: 2002-03-28 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:49.436643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzati cég tájékoztatóján elhangzott: a tropikáriumban, amelyben egy esőerdő dzsungelt is létrehoztak, 300 különleges állat látható. A majmok között többféle példány - például a fél kilós selyemmajmocska és a nagy testű borneói orángután - is megtalálható.
Hüllők, madarak, sőt négy cápa is lakója a forró égövi állatkert-résznek.
A tropikáriumot a Nyíregyházi Állatpark saját forrásából, 30 millió forintból hozta létre.
Az Egyenlítő környéki állatokkal a híres Sóstógyógyfürdői Erdő egy részében kialakított állatparkban jelenleg 250 féle állat mintegy kétezer egyede látható a világ összes kontinenséről.
Egyedül már csak a vastagbőrű állatok hiányoznak, de a tervek szerint 2004-től azok is láthatóak lesznek a nyírségi állatparkban.
A Nyíregyházi Állatpark a budapesti után a második legnagyobb létesítmény az országban.