A Fidesz elnöke a Medgyessy-Nastase megállapodásról
Nem szívderítő, amit a Medgyessy-Nastase megállapodásról tudni lehet - mondta szerdán Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Budapesten újságírói kérdésre válaszolva sajnálatát fejezte ki, hogy módosították az általa és a román kormányfő által 2001 decemberében aláírt megállapodást a kedvezménytörvény végrehajtásáról úgy, hogy a módosítás "nem szolgálja a határon túli magyarok érdekét".
Dátum: 2003-09-24 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:15.281717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nem kaptak hivatalos tájékoztatást a kedden aláírt megállapodásról, s az alaposabb értékelést tesz szükségessé.
A politikus felhívta a figyelmet: a korábbi megállapodásban jó pozíciókat sikerült kiharcolni az aradi szoborcsoport felállítása ügyében is.
Lehangoló diplomáciai eredmények születnek, hol Bukarestben, hol pedig Pozsonyban - mondta Orbán Viktor. Az embernek néha az az érzése, hogy a bolondját járatják velünk - tette hozzá a Fidesz elnöke.
MTI - fidesz.hu