Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BBC-értesülés: nincsenek tömegpusztító fegyverek

Nem talált tömegpusztító fegyvereket az a feltáró bizottság, amely a háború vége óta kutat ilyen fegyverek után Irakban - mondták amerikai kormányforrások szerdán a BBC tévének. A szerda este ismertetett értesülés szerint a BBC2 napi politikai magazinműsorának tudósítójával a Fehér Ház egyik név nélkül idézett illetékese azt közölte, hogy ez fog szerepelni az 1400 fős feltáró bizottság jövő hónapban közzétenni tervezett jelentésében.


Dátum: 2003-09-24 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:15.577350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


fel nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyver-alapanyagokat. Nem találtak emellett tömegpusztító fegyverek előállításában részes laboratóriumokat, és ilyen fegyverek célba juttatására alkalmas hordozó eszközöket sem - mondta az amerikai kormányforrás a BBC-nek.

Bizonyos számítógépes programok és dokumentumok ugyanakkor arra vallanak, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimje kísérleteket tett tömegpusztító fegyverek kifejlesztését célzó programok elindítására - tette hozzá az illetékes. Jack Sraw brit külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról nyilatkozva azt mondta: a BBC híre "csak spekuláció egy még el sem készült jelentésről".

Hasonló nyilatkozatot adott ki szerda este a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal, amely szerint a hír nem más, mint "egy köztes jelentés befejezetlen tervezetével kapcsolatos találgatás".

A brit sajtó mindazonáltal már korábban is a BBC-éhez hasonló értesülést szellőztetett meg. A The Sunday Times szeptember 14-ei száma azt írta, hogy belátható időn belül nem is lesz jelentés az iraki tömegpusztító fegyverekről, mert az Irakban tevékenykedő keresőcsoport semmilyen bizonyítékot nem talált e fegyverek létezésére.

A vezető vasárnapi brit lap akkori értesülése szerint az 1400 brit és amerikai tudósból, valamint katonai és híszerzési szakértőből álló iraki feltáró bizottság, amely négy hónapja kutat vegyi és biológiai fegyverek után, eddig teljes kudarccal járt.

A minap Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverellenőrző testületének volt elnöke is azt mondta a londoni rádiónak, hogy Iraknak jó eséllyel már nem voltak tömegpusztító fegyverei, amikor az amerikai és a brit hadsereg háborút indított a Huszein-rezsim ellen. Blix azt mondta, hogy már az általa vezetett ellenőri testület sem talált semmit, néhány kisebb jelentőségű lelettől eltekintve.

A volt ENSZ-tisztviselő szerint a szövetséges hatalmak annak idején eltúlozták az általuk gyűjtött hírszerzési adatok jelentőségét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek