Warvasovszky (ki)árul
Székesfehérvár polgári vezetése idején 5 éves pereskedést követően szerezte vissza jogos tulajdonát -a fűtőerőművet- a Horn-kormány által vagyonhoz juttatott külföldi tulajdonostól. Warvasovszky Tihamér polgármester által vezetett - MSZP-SZDSZ többségű - városvezetés ismét privatizációs javaslatot terjeszt a közgyűlés szept.25-i rendkívüli ülésén. A befektető az MSZP holdudvarába tartozó vállalkozás.
Dátum: 2003-09-24 21:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:16.155483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista - szabad demokrata többség lesöpörte az asztalról a polgári oldal javaslatát, amely saját beruházásban történő megvalósítást irányozna elő és amely minden székesfehérvári polgárt lett volna hivatott szolgálni. Azért is választották a privatizációt, mert a kormány 1.3 milliárdos elvonása és a bérhiány fedezetének pótlása azonnali forrásokat igényelnek.
Dr.Gógl Árpád és Fenyves Péter frakcióvezetők a polgári oldal képviseletében szerdán sajtótájékoztatót tartottak, ahol a fűtőerőmű szocialisták általi törvénytelen privatizációja ellen tiltakoztak
fidesz.hu