Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ipari parki fejlesztési boom Magyarországon

Az ipari parkok szerepe és jelentősége fokozatosan felértékelődik vállalati, térségi és gazdaságpolitikai szempontból egyaránt - mondta Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön az Ipari parki fejlesztési boom Magyarországon címmel megtartott budapesti sajtóbeszélgetésen.


Dátum: 2002-03-28 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:49.747259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a legfrissebb adatok szerint Magyarországon 146 ipari park van, ebből 125-be már betelepültek a vállalkozások. A 125 működő ipari parkban 1700 vállalkozás működik, amelyek 1000 milliárd forint termelő beruházást valósítottak meg. A parkokban lévő cégek 114 ezer embernek adnak munkát, ami az összes foglalkoztatottak 14 százaléka. Tavaly az ipari parkokban működő vállalkozások éves árbevétele 3300 milliárd forint volt.

- Az ipari parkok gazdasági súlyát jelzi, hogy 2001-ben az itt lévő vállalkozások az ipar teljes értékesítési árbevételének 26 százalékát és az ipari exportárbevételnek 38 százalékát adták - emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Elmondta, hogy 2001-ben az ipari parkok állami támogatásában áttörés történt: a Széchenyi Terv keretében 49 projekt részesült 2,3 milliárd forint támogatásban, ami meghaladja a megelőző négy esztendőben nyújtott támogatás összegét. Az összeg mintegy harmada, 700 millió forint az ipari parki innovációs infrastruktúra fejlesztésére jutott. A 2,3 milliárd forint támogatás 11 milliárd forint fejlesztést indukált.

Cséfalvay Zoltán tájékoztatása szerint a támogatás fele a Dunától keletre, egynegyede a Dunántúlra, egynegyede pedig a fővárosi agglomerációban lévő ipari parkokra, innovációs központokra, logisztikai centrumokra jutott.

Az idén 4 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az ipari parkok, innovációs központok, logisztikai centrumok fejlesztésére. - A támogatási feltételek a korábbinál kedvezőbben alakulnak - mondta a helyettes államtitkár.

Az alapinfrastruktúra-támogatásra 33 százalék helyett 50 százalékos, 100 millió forint helyett 200 millió forint forrást lehet elnyerni. Az ipari parkban működő vállalatok a vállalaterősítő program keretében nagyobb támogatást kaphatnak. Új elem, hogy az idén egyetemek is pályázhatnak.

Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy a tízéves ipari park fejlesztési program keretében 250-re emelkedik az ipari parkok száma, ezek közül jó néhány alkalmas lesz európai uniós projektek kidolgozására, menedzselésére.

Kapcsolódó elemek