Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP sem akar másodosztályú biztosokat

Az Európai Bizottságot nem lenne szabad szavazati joggal rendelkező és nem rendelkező biztosokra felosztani - jelentette ki szerdán az Európai Parlamentnek (EP) az EU alkotmánytervezetével foglalkozó egyik jelentéstevője.


Dátum: 2003-09-25 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:17.976002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


José María Gil-Robles Gil-Delgado szerint a tervezet erre vonatkozó javaslatának a megvalósítása "nagy hiba lenne. Meggyengítené a bizottságot, éppen akkor, amikor a miniszterek tanácsa az állandó elnökség létrehozása révén erősebbé válik".

Az EP strasbourgi plenáris ülésén, az alkotmányügyi bizottság jelentése alapján folytatott vitát a tervezetről és a róla dönteni hivatott kormányközi konferenciáról, amely október 4-én nyílik meg Rómában. A képviselőtestület nagy többséggel jóváhagyta a bizottságban szeptember 9-én megszavazott jelentést, amely egyebek között arra kéri a tagállamokat, hogy az új alkotmányos szerződés végleges megerősítéséről lehetőleg népszavazással döntsenek.

A spanyol néppárti képviselő a szerdai ülésen folytatott vita és az azt követő szavazás után megállapította, hogy az alkotmánytervezetet kidolgozó konvent világos és átfogó konszenzusra jutott. Ez nem technikusok vagy szakértők, hanem az európai polgárok - közvetlenül a nemzeti parlamentek, az Európai Parlament és a kormányok - képviselői között létrejött közmegegyezés, vagyis politikai megállapodás, amelyet így is kell kezelni - mondta.

A jelentés egyik fő üzenete ezért az, hogy a kormányközi konferenciának csak két-három fontosabb nyitott kérdéssel kell foglalkoznia, s ezeket a konventben létrejött konszenzus többi elemének a felbontása nélkül kellene rendeznie - jelentette ki Gil-Robles.

A brüsszeli bizottság majdani létszáma és összetétele mellett ezek közé tartozik szerinte annak a hatalmi egyensúlynak a problémája, amelyet a tagállamok számára a nizzai szerződésben meghatározott szavazati súlyok jelenítenek meg.

Ez az egyensúly is nagyon nehezen megszületett közmegegyezés eredménye, bár ettől még természetesen nem szent és nem örökérvényű. Meg lehet változtatni, de akkor ez is csak konszenzussal történhet; erőszakkal nem lehet a tagállamok egy részével másféle hatalmi egyensúlyt elfogadtatni - fűzte hozzá a képviselő.

Maga a jelentés nem tér ki erre a mozzanatra, és kérdésre válaszolva Gil-Robles megerősítette, hogy személyes véleményének adott hangot. Úgy vélekedett, hogy az alkotmánytervezet is hagy még mozgásteret e probléma rendezésére, és nem kell feltétlenül a nizzai szerződésben meghatározott formulához visszatérni. A szavazati súlyok változását például az adott országra jutó európai parlamenti képviselők számának módosításával lehet ellentételezni, de más lehetőségek is vannak az egyensúly kialakítására - mondta.

Spanyolország egyike azoknak a tagállamoknak, amelyeket kedvezőtlenül érintene a szavazási rendnek az alkotmánytervezetben javasolt módosítása. Lengyelországgal együtt arra készül, hogy a kormányközi konferencián ez ügyben határozottan fellép érdekei védelmében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek