Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ziccer

Eredeti módját választotta az MSZP a kormányt kellemetlenül érintő parlamenti vizsgálatok ellehetetlenítésének. Míg az előző ciklusban a Fidesz, pontosabban az akkori kormánytöbbség rendre megakadályozta az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok működését - ami sem praktikus, sem elvi szempontból nem volt helyes gyakorlat -, addig jelenleg elvileg nincs akadálya az ilyen testületek létrehozásának. Előrelépésről mégsem beszélhetünk.


Dátum: 2003-09-25 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:18.598728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A különbség nem a végeredmény, hanem a szocialisták szemforgató, cinikus magatartása: úgy adnak zöld jelzést az ellenzéknek, hogy minimális többségükkel visszaélve a visszájára fordítanak minden kezdeményezést. Ez történt tavaly a D-209-es botrány nyomán létrehozott testületekkel, s erre készül az MSZP a brókerügy tisztázására hivatott vizsgálóbizottság átszabásával. (Az úgynevezett SZDSZ szemforgatásban a szövetségesét is veri; a hasonló vizsgálódások sorsát ismerve a Demszky-féle közgyűlésben az otromba humorú Kuncze elsüllyedhetne szégyenében.)

Ha a Fidesz kihátrál a brókerbotrányt vizsgáló bizottság mögül, az MSZP a sajátjaként kezelve továbbviszi azt - mondják a vezető kormánypárt politikusai. A testület létrehozását kezdeményező ellenzék azt kifogásolja, hogy a szocialisták - sokak szerint házszabályellenesen - az eddig nyilvánosságra került tényektől elrugaszkodva módosítanák a vizsgálat irányát: kizárólag a Fidesz "érintettségére" koncentrálnának, a miniszterelnök és más kormánypolitikusok szerepének tisztázására egyszerűen nem hagynának időt. Az eljárás átlátszó, ám látszólag mégis csapdát állít a Fidesznek: ha belemegy a játékba, akkor a végén a brókerügy helyett mondjuk az "Orbán-bányákról" fogad el többségi határozatot a parlament; ha nem, akkor az a vád éri, hogy takargatnivalója van.

A csapda azonban elkerülhető, ha az ellenzék a lassan bohózatszámba menő támadásokat (lásd a Fidesz-székház esete az Erős János-féle K&H Bankkal) csípőből visszaverve az eddiginél is kíméletlenebb következetességgel, naponta bombázza kínos kérdéseivel az ügy közismert érintettjeit. Ehhez páratlan muníciót biztosít a Kulcsár Attila bizalmasával a K&H belső vizsgálata során felvett jegyzőkönyv, ami nyilvánosságra került ugyan, de a kormánysajtó elhallgató gépezete miatt még mindig nem ismerik elegen. Ez a jegyzőkönyv Tocsik Márta híres pizsamás, később visszavont és a gyógyszerek hatásának számlájára írt vallomásával rokon, hiszen szintén fellebbentette a fátylat a példátlan sikkasztás, pénzmosás hátteréről. Puch pénztárnok luxusautójától László miniszter, Draskovics államtitkár és Medgyessy kormányfő bankvezéri tevékenységén át Kulcsár talán nem is annyira titokzatos ibizai látogatójáig minden arra utal, hogy ezt a botrányt az MSZP és a kormány tényleg a sajátjának tekintheti. Arató, Simon és Szabó képviselők azért izzadnak, hogy a Fideszre szórt képtelen rágalmaikkal a vesztésre álló mérkőzést legalább döntetlenre kihozzák.

Az ellenzék óriási hibát követ el, ha nem tudja kiaknázni a brókerügy kirobbanásával ölébe pottyant lehetőséget, ha kihagyja a ziccert. Hiába ugyanis a kormánysajtó, a balliberális tudatipar minden erőfeszítése: a varázs megtört. A felmérések szerint a szocialista pártnak nem csupán a népszerűsége csökken, hanem az elutasítottsága is növekszik, s egyre többen tartják korruptnak a kormányt.

Nem az az újdonság ebben, hogy a Medgyessy-kormány tisztességtelen. Hanem az, hogy most már annak is látszik.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet

2003. szeptember 25.

Kapcsolódó elemek