Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekvő Phare-támogatások Magyarországnak

Az Európai Unió Phare programja által támogatott hazai beruházások tavaly átlagosan havonta mintegy ötmilliárd forint kifizetést igényeltek, s ezt a forgalmat a kormányzat a meglévő programok alapján havonta 10 milliárd forintra szeretné növelni - jelentette ki Boros Imre Phare ügyekért felelős miniszter csütörtökön Méhkeréken.


Dátum: 2002-03-28 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:50.043894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter szerint így van esély arra, hogy Magyarország 2004-re élni tud a strukturális és kohéziós alapok adta lehetőségekkel is.

Az elmúlt négy évben Magyarország az európai uniós programokból 500 millió eurót és hasonló nagyságrendű saját forrást költött el. További új elkötelezettséget írt alá a magyar fél 1,5 milliárd euró értékben, s ha ehhez hozzászámítjuk a nemzeti forrást is, akkor pillanatnyilag 750 milliárd forint értékű a programcsomag - ismertette a miniszter.

Boros Imre elmondta, hogy a Phare-támogatások elnyeréséhez szükséges önrészt képes a magyar gazdaság finanszírozni, hiszen növekedése a világpiaci dekonjunktúra idején is megmaradt.

Mindemellett folyamatosan csökken a kamatszint, s ennek következtében a forintban nyilvántartott államadósság terhei is enyhültek. A miniszter szerint a kamatszint-csökkenés minden egy százaléka 80-90 milliárd forintot szabadít fel a kiadási oldalon. Ezek a források pedig a fejlesztési programokhoz járulnak hozzá.

Boros Imre méhkeréki látogatása előtt lerakta a Sarkad és Méhkerék közötti útszakasz felújítási munkálatainak alapkövét. A beruházás a Phare 2000 regionális útfejlesztési projektje keretében, 166 millió forintból valósul meg.

Kapcsolódó elemek