Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a falusi értelmiségre vár

A legutóbbi választásokon a szavazók jelentős része vállalta szimpátiáját, és ez a falvakban tartott gyűlésekre is jellemző volt. Akik akkor megszólaltak, azoknak ma is van véleményük - vallja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, amely a hét végén létrehozta falusi tagozatát.


Dátum: 2003-09-25 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:24.571271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután létrejött a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség falusi tagozata Budakeszin, elkezdődött a tagozat szervezése Csongrád megyében is. Baláspiri Csaba csanyteleki háziorvos, megyei önkormányzati képviselő, a szerveződés egyik országos alelnöke a Délmagyarország kérdésére azt mondta: bár vidéken, a falvakban a mezőgazdaságban van a legtöbb megoldásra váró probléma, azért más kérdések is fölvetődnek. Ha egy nagyvárosban megszűnik a tizenegyedik általános iskola, az nem olyan nagy tragédia, mint amikor egy háromezer lakosú község egyetlen ilyen intézménye zár be.

- A jelenlegi kormány fejének a kampány során volt egy freudi elszólása. Életképtelen településekről beszélt, és bár ezt később többször is korrigálta, a jelenlegi kormánypolitika elég sokat elmond arról, mit is gondol ez a kabinet a háromezernél kevesebb lakost számláló falvakról - véli Baláspiri Csaba. - Ezért is érezzük szükségesnek, hogy a falusi értelmiséget bevonjuk a közéletbe.

Arra a felvetésre, miszerint a községekben többnyire függetlenként indulnak az önkormányzati képviselők, polgármesterek, s eddig egyik pártnak sem sikerült igazán teret nyerni a kis közösségekben, az alelnök azt mondta: ez valóban így van, ugyanakkor a legutóbbi választásokon az is kiderült, hogy a falusiak között több volt a jobboldali szimpatizáns szavazó, illetve az is jellemző volt, hogy nemcsak az indulók, de a szavazók is vállalták véleményüket, szimpátiájukat. Akik akkor megszólaltak, azoknak ma is van véleményük. Eddig a falvakban azért nem volt jelentős a tagság, mert a szervezet alapításához megfelelő létszámra volt szükség. A tagozat azonban már lehetővé teszi, hogy egy faluból akár ketten is tagnak jelentkezhetnek - alapszervezet alapítása nélkül - a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségbe.

Bakos András - Délmagyarország

Kapcsolódó elemek