Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Papcsák Ferenc a magyar fuvarozókért

A magyar fuvarozók helyzetének javítása érdekében önálló képviselői indítványként országgyűlési határozati javaslatcsomagot nyújtottam be a parlamenthez. A benyújtott csomag, megvalósulása esetén, többmilliárdos bevételhez juttatja a magyar költségvetést, és emellett a fuvarozók helyzetének és versenyképességének javítását is szolgálja - áll a fideszes országgyűlési képviselő közleményében.


Dátum: 2003-09-25 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:27.312972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tekintettel arra, hogy egy kiemelkedőn fontos, pártok fölött álló ügyről van szó, a parlament gazdasági bizottsága a javaslatot sürgősséggel napirendre tűzte, de nem vette tárgysorozatba. A bizottság a tárgyalás során figyelembe vette a szakmai szervezetek véleményét is, és a közlekedési albizottsághoz utalta továbbtárgyalásra a javaslatcsomagot.

Fontosnak tartom az EU-csatlakozást megelőzően a mintegy 27000 fuvarozásban érdekelt vállalkozás versenyképességének javítását.

2003. szeptember 25.

Papcsák Ferenc

országgyűlési képviselő

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek