Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László: az MSZP rádiós delegáltjai nem ma született bárányok

Az MSZP a legfőbb ügyész, a PSZÁF elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke mellett most a Magyar Rádió elnökét szeretné mindenképp eltávolítani - mondta Kövér László fideszes politikus csütörtökön Körmenden, Újhelyi Istvánnak, az MSZP médiapolitikusának kijelentéseire reagálva.


Dátum: 2003-09-25 21:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:33.242453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újhelyi István szocialista ifjúpolitikus sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a rádió elnökének egyetlen felettese Szadai Károly kuratóriumi elnök, aki korábban Kövér László, hajdani titkosszolgálatokat felügyelő miniszter kabinetfőnöke volt. "Ki kell derülnie, hogy mi Kondor Katalin, Szadai Károly és Kövér László közös titka".

Kövér László közölte, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt, Szadai Károly pedig a kabinetfőnöke, és semmi közük nem volt "a kilencvenes évek előtti múlt ügyeihez". Ezeknek az ügyeknek a vizsgálatára - mint mondta - már az előző ciklusban is megvoltak a megfelelő szervek, például a Történelmi Hivatal és az átvilágító bírák testülete.

"Olyan összefüggések, amelyeket Újhelyi István sugall, nincsenek, ha pedig komolyan tette fel ezt a kérdést, az egyszerűen ostobaság" - mondta Kövér László.

Hozzátette: Újhelyi Istvánnak szerinte meg kellene gondolnia kijelentéseit, hiszen "egy olyan kormánykoalíciónak a politikusa, amely kormányának feje egy szt-tiszt". Kövér László szerint mindezt figyelembe véve Újhelyi Istvánnak nincs erkölcsi alapja arra, hogy "bárkinek vélt, vagy valós múltjában kutasson". "Az MSZP delegáltjai a rádió kuratóriumában szintén nem ma született bárányok, akiknek a múltja feddhetetlen lenne" - mondta.

A Fidesz országos választmányának elnöke Körmenden a lakossági fórumon élesen bírálta a Medgyessy-kormány intézkedéseit. Szavai szerint az előző ciklusban elindult pozitív fejlődést "a kormánynak minden területen sikerült a visszájára fordítania".

Kövér László közölte, hogy ismét növekszik a munkanélküliség, jövőre szerinte 6,5 százalékos infláció várható, a vállalkozók adóterhei növekednek, az oktatás területén pedig "tudatos rombolás folyik".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek