Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kortárs enteriőr - lakberendezési kiállítás Debrecenben

Negyedik alkalommal nyílt kortárs enteriőr lakberendezési kiállítás Debrecenben, az Aranybika Szálló Bartók termében.


Dátum: 2003-09-26 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:34.997305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtöktől vasárnapig látható bemutatón 82 cég anyagait öt hivatásos lakberendező használta fel, ezekből alakított ki különböző lakásbelsőket: hálószobát, nappalit, étkezőt, konyhát, leányszobát, dolgozószobát és egy mediterrán teraszt is.

"A debreceni enteriőr kiállítás valódi kérdésekre ad választ, olyanokra, hogyan lehet az otthonunkat szebben, barátságosabban berendezni" - mondta a megnyitón a Szép Lak című folyóirat főszerkesztője.

Berényi János példaértékűnek nevezte, hogy Debrecenben hagyománnyá vált e kiállítás, amelyen az elmúlt évben összesen 212 cég mutatkozott be, s csaknem 25 ezren látták a lakberendezők megálmodta otthonokat.

Most először egy teljes lakást is berendeztek a Bartók teremben - mondta Máté László, a kiállítás szervezője.

Közlése szerint a bemutatóra a debreceniek mellett Balatonfüredről, Budapestről, Hajdúszoboszlóról, Ebesről, Nagyhegyesről, Tiszafüredről, Hajdúhadházról, Derecskéről és Sárándról érkeztek kiállítók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek