Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prodi: nem indokolt biztosok lemondását kérni

Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön kijelentette, hogy álláspontja szerint az EU Statisztikai Hivatalát (Eurostat) érintő pénzügyi szabálytalanságok ügyében nincs helye a politikai felelősség felvetésének és így biztosok lemondatásának sem.


Dátum: 2003-09-26 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:35.655530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Romano Prodi az Európai Parlamentben (EP) a pártcsoportok elnökeinek és a költségvetés-ellenőrzési bizottság tagjainak részvételével tartott zárt ajtók mögötti meghallgatáson hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy nem kíván bizonyos következtetéseket levonni az ügyből.

Közölte, hogy az Eurostatnál mélyreható átszervezéseket hajtanak végre, és gondoskodni fognak arról, hogy a hivatal csakis a feladatkörének megfelelő tevékenységekkel foglalkozzon.

Elismerte, hogy az Európai Bizottság apparátusát érintő reformokat is meg kell erősíteni a biztosok, kabinetjeik és a különféle szolgálatok közötti kapcsolatok, a pénzügyi ellenőrzés és számvizsgálat, valamint az átláthatóság és az eljárások egyszerűsítése területén.

Megerősítette, hogy előrehaladást kíván elérni az európai ügyészség intézményének létrehozásában, és meg kívánja tenni az ehhez szükséges törvényhozási javaslatokat.

A meghallgatáson elhangzott mintegy félórás bevezető nyilatkozatában Prodi az ügyben folytatott több párhuzamos vizsgálat eddigi eredményeire támaszkodott. Az erről szóló jelentéseket szerdán a képviselők is megkapták.

Az elnök részletesen ismertette az ügy intézményi előzményeit, kiemelve, hogy a jelentésekben feltárt szabálytalanságok jórészt az általa vezetett testület 1999. szeptemberi hivatalba lépése előtti időszakra nyúlnak vissza. Az Eurostat felett közvetlen politikai felügyeletet gyakorló Pedro Solbes pénzügyi biztos pedig nem kapott megfelelő tájékoztatást a hivatal vezetőitől az ott folyó ügyekről - jelentette ki.

Noha a szabálytalanságok a jelentések szerint évek óta tartottak, a bizottság csak idén tavasszal, az EU csalásellenes hivatalának (Olaf) egyik átirata alapján ismerte fel az ügy valódi súlyosságát. Ezt követően azonban haladéktalanul és erélyesen intézkedett: fegyelmi eljárást indított az Eurostat három legmagasabb rangú vezetője ellen, beszüntette a szabálytalan kifizetéseket, és felbontotta az ezek alapjául szolgáló szerződéseket - mondta Prodi.

Szerinte az egyetlen olyan személy, aki már korábban tudott volna cselekedni, maga Yves Franchet, az Eurostat - időközben áthelyezett - főigazgatója volt. Ami Solbest illeti, őt a hivatalba lépése után egyetlen olyan ügyről sem tájékoztatták, amelyek a részben már akkor folyó vizsgálatokban szerepeltek - hangoztatta az elnök, aki szerint ha valakinek, a biztosnak nyilvánvalóan semmilyen érdeke nem fűződött a korábbi ügyek eltussolásához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek