Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington a BT-hez fordul Irán ügyében

Az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, amennyiben Irán nem működik együtt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - tudatta csütörtökön szóvivője útján az amerikai elnök.


Dátum: 2003-09-26 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:35.940598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ez az utolsó esélye Iránnak az együttműködésre, ha erre nem hajlandó, Washington az ENSZ BT-hez fordul - jelentette ki Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője. A nemzetközi közösség osztja aggodalmainkat - tette hozzá.

A NAÜ amerikai nyomásra aggodalmát fejezte ki Irán nukleáris programja miatt, és október 31-ig adott időt Teheránnak arra, hogy eloszlassa a program békés célját illetően megfogalmazódott kételyeket.

A szervezet Iránban vizsgálódó ellenőrei csütörtökön immár második alkalommal bukkantak dúsított uránra.

Teherán váltig állítja: atomprogramja békés célú. A szóvivő visszautasította az iráni állításokat, és megtévesztéssel, illetve a szabályok kijátszásával vádolta az ázsiai ország vezetőit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek