Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titanic fesztivál októberben

Immár 11. alkalommal rendezik meg a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált Budapesten: október 9-19. között négy fővárosi mozi várja a kortárs filmek kedvelőit - mondta a fesztivál igazgatója csütörtökön a programot ismertető háttérbeszélgetésen.


Dátum: 2003-09-26 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:36.228871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idei Titanic egy dologban lesz ugyanolyan, mint az előzőek, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy megmutassa a filmezésen belüli eltéréseket - jegyezte meg Horváth György.

Véleménye szerint azt már nem kell bizonygatni, hogy Budapestnek szüksége van egy nemzetközi fesztiválra, ám nem tudja, ha most kellene elindítani a fesztivált, ugyanúgy menne-e, mint 1993-ban, s hogy belekezdene-e - tette hozzá.

Közlése szerint ezúttal az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Kossuth és a Toldi moziban, illetve az Örökmozgó Filmmúzeumban vetítik a filmeket.

Az ez évi program szerkesztésében közreműködő kritikus ismertetése szerint még nem állt össze a végleges lista, de az biztos, hogy 23 ország 38 filmje jelen lesz a fesztiválon.

Az európai alkotások mellett algériai, tadzsik, palesztin, török, libanoni, izlandi, kanadai, brazil és ausztrál művek gazdagítják a palettát - mondta Varga Balázs.

A Titanic kínálatában látható lesz hongkongi krimi, ausztrál kamaradráma, norvég groteszk és brazil börtöndráma is. A nézők elé tárul az orosz vadkapitalizmus tablója, az arab-zsidó együttélés bizarr életképe, de pikáns válogatás is az 1920-as évekbeli francia erotikus filmekből - sorolta Varga Balázs.

Az idei fesztiválra több rendezőt hívtak meg kerekasztal-beszélgetésekre. A tervek szerint legalább öt-hat alkotóval beszélgethet majd a szakma és a közönség.

Ez alkalommal is vetítenek Peter Greenaway és Lars von Trier filmeket; a "Titanicos" múlttal rendelkező két alkotó mellett nem hiányzik majd a fesztiválról Lukas Moodysson vagy Rolf de Heer legújabb filmje sem - jegyezte meg.

Varga Balázs szólt arról, hogy a Fiatal hajtások című szekcióban - a FranciArt programjaihoz kapcsolódóan - elsőfilmes francia rendezők filmjeit vetítik.

A Hullámtörők címszóval jelölt blokkban az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerei, úttörői, formabontó, vagy formateremtő alkotásai lesznek láthatóak. Ebben a szekcióban szerepel majd Julie Bertucelli, Todd Haynes és Peter Greenaway egy-egy munkája.

A Bűn mélységei szekcióban a hétköznapi bűntörténeteket bemutató alkotások, a Félhold-tenger besorolása alatt a távoli országok filmjeit gyűjtik csokorba. Az Éjutazás - amelynek vetítései késő este kezdődnek és csak 18 éven felülieknek szólnak - a húszas évek francia erotikus filmjeiből válogat.

Ezúttal is lesznek dokumentumfilmek a Titanicon. A Filmdokk szekcióban látható többi között Martin Sulik fikciós esszé-dokumentumfilmje, a Gulliver utolsó útja. Richard Schickel pedig Charlie Chaplin életét meséli el a nagy nevettető legismertebb filmjein és archív felvételeken keresztül. Error Morris, a kortárs dokumentarizmus vezéralakja az 1960-as évek amerikai védelmi miniszteréről és a biztonsági öv feltalálójáról készített portréfilmjében új fénybe helyezi a hidegháború eseményeit.

A Titanicon - a Mokép tájékoztatása szerint - látható lesz a Svájcban élő magyar filmes, Gimes Miklós legújabb, Mutter (Anya) című koprodukciós alkotása. A film az eddigi gyakorlattól eltérően finom, személyes oldalról közelíti meg az 1956-os magyarországi eseményeket. Gimes Miklós özvegyének, a rendező édesanyjának személyes vallomásai vezetik a nézőt a pesti október 23-tól a svájci ezredfordulóig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek