Powell: hat hónap az iraki alkotmány kidolgozására
Az Egyesült Államok hat hónapot akar adni az irakiaknak az új alkotmány kidolgozására, ami lehetővé teszi, hogy felkészüljenek a választások megtartására 2004-ben.
Dátum: 2003-09-26 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:37.390341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Colin Powell amerikai külügyminiszter a The New York Times című napilapban pénteken megjelent nyilatkozatában számolt be a hathónapos határidőről. Úgy vélte, hogy nehéz lesz betartani a határidőt, de az irakiakat előrelépésre kell késztetni, mivel az Egyesült Államok csak a választások eredményeként megalakuló politikai intézményeknek hajlandó átadni a hatalmi jogköröket.
Az amerikai hatóságok arra kérték az irakiakat, hogy becsüljék fel, mennyi időre van szükségük az alkotmány kidolgozására és elfogadására. "Problémát okozna, ha halogatnák az időt a válasszal. Mindazonáltal úgy hiszem, hogy elég gyorsan választ kapunk" - mondta Powell az AFP által ismertetett interjúban.
Washington igyekszik új határozatot elfogadtatni az iraki békefenntartásról az ENSZ-ben, amelyben több ország, köztük az állandó BT-tagállam Franciaország azt szorgalmazza, hogy dolgozzák ki a hatalom iraki kézbe kerülésének pontos és gyors menetrendjét. Powell szerint a világszervezet kereteiben folyó tárgyalások a BT-tagállamok közötti egyetértés megteremtésének irányába haladnak.
MTI - fidesz.hu