Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szociális tárca családpolitikai pályázata

A Szociális és Családügyi Minisztérium 856,2 millió forintot oszt szét a családpolitikai célok megvalósítására kiírt idei pályázatán - hangzott el a tárca csütörtöki budapesti tájékoztatóján.


Dátum: 2002-03-28 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:51.598667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter miniszter elmondta: az immár második alkalommal kiírt pályázattal a civil és egyházi szervezetek munkáját kívánják segíteni. Hozzátette: a kiírásra közel 1500 pályázat érkezett, amelyek közül 1280 nyert támogatást.

Tájékoztatása szerint házasságra felkészítő, családi közösségépítő, a családok társadalmi felelősségvállalását, valamint a családok összetartozását erősítő programokkal, a családdal foglalkozó írott és elektronikus kiadványokkal, műsorokkal, valamint képzésekkel jelentkezhettek a szervezetek a pályázatra.

Harrach Péter hangsúlyozta: fontosnak tartják azon szervezetek támogatását, amelyek újra és újra pályáznak, így biztosítható ugyanis a programok folytonossága.

A legtöbb szervezet a családi kohéziót erősítő, nehéz élethelyzetben lévő családokat segítő szolgáltatásokhoz, valamint a családi közösségépítő programokhoz igényelt támogatást. A pályázók által igényelt összeg csaknem kétszerese volt a rendelkezésre álló közel 860 millió forintos keretnek.

Kapcsolódó elemek