Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schwarzenegger a hivatalos republikánus jelölt

Arnold Schwarzenegger a Republikánus Párt hivatalos jelöltje a kaliforniai kormányzóválasztáson.


Dátum: 2003-09-26 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:38.608088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A republikánus képviselők csütörtöki sacramentói tanácskozásukon 40 igen, 9 nem szavazattal és 5 tartózkodással biztosították támogatásukról Schwarzeneggert, aki így megkaphatja a riválisa, Tom McClintock szenátornak szánt szavazatokat is.

A legutóbbi - hétfőn közzétett - közvélemény-kutatási adatok szerint Schwarzenegger a második helyen áll - a megkérdezettek 26 százaléka szavazna rá -, Cruz Bustamente demokrata párti kormányzóhelyettes (28 százalék) mögött, míg Tom McClintockra 14 százalék kívánt szavazni.

- Úgy ítéltük meg, hogy Arnold jelenleg a legjobb választás a kormányzói posztra - közölte az AFP francia hírügynökség tudósítójával Linda Boyd, a republikánus párt Los Angeles-i megyei vezetője.

Október 7-én tizenötmillió kaliforniait szólítanak az urnákhoz, hogy döntsenek arról, távozzon-e posztjáról Gray Davis jelenlegi kormányzó, akit azzal vádolnak, hogy csőd szélére sodorta az államot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek