Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális bérlakásokat adtak át Kaposváron

Kaposváron 72 szociális bérlakást adtak át pénteken, a 45-84 négyzetméter alapterületű, másfél-három szobás bérlakásokba 300-an költöznek be, köztük 151 gyermek.


Dátum: 2003-09-26 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:43.809815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az országban nincs több ilyen bérlakás, mint amelyeket itt most birtokba vehetnek a lakók. Két évvel ezelőtt kukoricaföld volt ezen a területen, ma parkosított környezet fogad bennünket" - mondta Kaposvár polgármestere az ünnepélyes átadáson.

Szita Károly, a város fideszes polgármestere emlékeztetett: Kaposvár 2001-ben országosan is egyedülálló lakásépítési programba kezdett a Széchenyi-terv segítségével, s amíg azt megelőzően tíz év alatt mindössze 34, addig 2001 és 2003 között 280 lakás épült, közel 2 milliárd forint értékben.

"Valami újat, szebbet akartunk, s úgy érzem, ez sikerült is. Továbbra is pályázni fogunk, s ha nyerünk, akkor öt év alatt - 2006-ig - félezer új otthon épül fel Kaposváron" - fogalmazott a polgármester.

A 72 lakás 695 millió forint értékű beruházást jelent, ebből 643 millió forint volt az állami támogatás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek