Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az osztrák belügyminiszter Romániát vízumkötelezettséggel fenyegeti

Ha nem vetnek véget a bűnözési hullámnak, Románia és Bulgária nem kapnak belépőjegyet az EU-ba 2007-ben - nyilatkozta Ernst Srasser, Ausztria belügyminisztere a Kurier napilapnak.


Dátum: 2003-09-26 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:44.121093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság bécsi irodája szerint Strasser panaszát már Belgiumban is előadta. Az osztrák belügyminisztérium egyik tisztségviselője viszont arról tájékoztatta a lapot, hogy a felderítés alatt álló bűncselekményeknek csak 1,5%-át követték el román állampolgárok. Többségük egyszerű áruházi tolvaj, de szervezett, autóhifikre és lakásfeltörésekre szakosodott bandák is dolgoznak Bécs elegánsabb kerületeiben.

Az egyik legfrissebb trükk: a romániai csalók civilruhás rendőröknek adják ki magukat, és arra kérik a turistákat, mutassák be készpénzüket, hogy ellenőrizhessék, nem-e hamis. Ezután elfutnak a summával. Az osztrák belügyminisztérium szerint van olyan nap, amikor 500 autóbusz érkezik Romániából, ellenőrzésüket a vízummentesség nehezíti. A bukaresti kormány tegnapi ülésén Ioan Rus román belügyminiszter bejelentette, román rendőrkülönítmény utazik Bécsbe az osztrák kollégákat segíteni. A miniszter ugyanakkor közölte, hivatalosan Ausztria még nem jelezte, hogy visszaállítaná a vízumkötelezettséget.

Néhány nappal korábban Jonathan Scheele, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetője Botosani-ban úgy nyilatkozott, Ausztria nem vezetheti be a vízumkényszert a kelet-európai államok számára az Európai Bizottság jóváhagyása nélkül, csak rendkívüli sürgősségi esetekben.

Forrás: mediafax, libertatea

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek