A nemzet teljesítménye viszi be az országot az unióba
A Millenáris Parkban Pálinkás József oktatási és Martonyi János külügyminiszter várta csütörtökön hiába szocialista vitapartnerét.
Dátum: 2002-03-28 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:52.243888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oktatási tárca vezetője az elmúlt négy év eredményei közül a tandíj eltörlését, a diákhitel bevezetését, a felsőoktatási intézményi reformot és a kutatás-fejlesztés területén történt változtatásokat emelte ki. Pálinkás József beszámolt arról, hogy az elmúlt négy esztendőben megerősítették a hagyományos iskolarendszert és bevezették a kerettantervet, amely lehetővé teszi az egységes, világos szabályozást.
Hangsúlyozta, hogy jelentősen, nyolcvannégy százalékkal nőtt a közoktatás normatív finanszírozása.
A miniszter értékelése szerint a ciklusban a legtöbb változás az oktatási szférában, a felsőoktatásban történt. Elmondta, hogy ma már több mint háromszor annyian járnak felsőoktatási intézményekbe, mint az évtized elején. Az intézményi reform kapcsán úgy vélekedett, hogy 1998-ig egyik oktatási kormányzat sem mert belevágni az intézményi átalakításba.
Pálinkás József úgy fogalmazott, hogy a kabinet emelkedő, kultúrájában és tudásában gyarapodó nemzet mellett kötelezte el magát, és a következő négy esztendőben e cél megvalósításához kéri a polgárok támogatását.
Martonyi János az elmúlt négy évre visszatekintve azt mondta, hogy sikerült megvalósítani a főbb külpolitikai célkitűzéseket. A külügyminiszter értékelésében elsősorban az EU-csatlakozási folyamat eredményeiről és a kedvezménytörvény jelentőségéről beszélt.
Az uniós csatlakozás kapcsán aláhúzta, hogy a bár a kabinet az integrációt kicsit korábbra tervezte, most már így is nagyon közel áll az ország a belépéshez. Utalt arra, hogy amikor Magyarország a többi csatlakozni kívánó országgal együtt megkezdte a tárgyalásokat az EU-val, csak egy volt az integrálódni kívánó országok közül, most pedig az egyik legelső közöttük.
Martonyi János leszögezte, hogy az országot nem egy politikus, nem egy kormány viszi be az unióba, hanem a nemzet teljesítménye.
- Érdemes mindenkinek látnia, hogy itt össznemzeti ügyről van szó és össznemzeti teljesítményről - fogalmazott a külügyi tárca vezetője, aki nagy hibának tartaná, ha vetélkedés folyna, kié a nagyobb érdem. A miniszter szerint egymás hibáztatása is önsorsrontó taktika, amire véleménye szerint nem jelenthetnek mentséget a választási kampány indulatai.
A kedvezménytörvény kapcsán arról számolt be, hogy a jogszabály alkalmazása feszültség- és zavarmentes. Mint aláhúzta, egyszer és mindenkorra eltűnt a magyar gondolkodásból a területi revízió gondolata, "a territoriális dimenzió".
- Mi az emberi jogokból indulunk ki, és azt mondjuk: aki magyarnak érzi magát, annak rendelkeznie kell azokkal az eszközökkel, amelyek az egyéni és közösségi identitás tudatának a fennmaradásához és megerősítéséhez szükségesek - szögezte le.