Kondor: Nem először hamisítanak
Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Népszava szeptember 26-ai számában megjelent dokumentumot most láttam először - közölte Kondor Katalin közleményében pénteken.
Dátum: 2003-09-26 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:44.411225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszava szerint a lapban fotókópiaként közzétett állambiztonsági iratok bizonyítják, hogy a Magyar Rádió Rt. elnöke kapcsolatban állt a hetvenes-nyolcvanas években az állambiztonsági szolgálat kémelhárításával.
Az újság címlapján közölt kópiák szerint Kondor Katalin 1974 februárja és 1983 augusztusa között volt beszervezett tagja a III-as főcsoportfőnökség kémelhárítással foglalkozó részlegének, "Vári" fedőnév alatt.
Kondor Katalin a megjelentetett dokumentummal kapcsolatban leszögezte: "aláírásom nem szerepelt rajta, ilyet nem írtam alá. Soha nem működtem együtt semmilyen főcsoportfőnökséggel."
A Magyar Rádió Rt. elnöke a közleményben kitér arra: megkéri az átvilágító bírákat, hogy minden róla szóló hiteles dokumentumot vizsgáljanak át és folytassák le az eljárást.
A vizsgálat lezárulta után Kondor Katalin - mint írja - készséggel áll a nyilvánosság rendelkezésére.
A rádió elnöke megjegyezte azt is: a magyar sajtó történetében - ha csak az utóbbi heteket nézzük is - nem az első eset, hogy egy hamis dokumentumot valódiként hoznak nyilvánosságra.
MTI - fidesz.hu