Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyven éves az egyetemi magyar bölcsészképzés Kárpátalján

A magyar kormány képviselőinek részvételével emlékeztek meg az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszéke fennállásának 40. évfordulójáról pénteken Ungváron.


Dátum: 2003-09-26 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:44.702620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kárpátalján 1963-ban, az ungvári egyetem magyar filológiai tanszékének létrehozásával vette kezdetét a magyar bölcsészképzés. Ennek köszönhetően vált folyamatossá a megye magyar tannyelvű iskoláiban a magyarnyelv- és irodalomtanárok utánpótlása.

Ünnepi beszédében Petro Lizanec professzor, a magyar tanszék vezetője kiemelte: az intézményben az elmúlt négy évtized során 706-an szereztek magyar bölcsészdiplomát, s nagyrészt közülük kerültek ki a kárpátaljai magyar újságok, könyvkiadók, rádió és televízió munkatársai is. Az intenzív tudományos munkát folytató tanszék diákjai és tanárai 70 monográfiát és tankönyvet, valamint 800 tudományos publikációt jelentettek meg - tette hozzá.

Történelmi jelentőségűnek értékelte a magyar tagozat beindítását a kárpátaljai magyarság megmaradását illetően is, amit szerinte jól jelez, hogy a kárpátaljai magyar írók és költők 80 százaléka a magyar tanszéken végezte egyetemi tanulmányait.

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki a magyar kormány elismerését tolmácsolta, kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a magyar filológiai tanszék négy évtizedes és az ünnepségnek helyet adó Ungvári Hungarológiai Központ tizenöt éves tevékenységét a kárpátaljai magyar értelmiség utánpótlásának biztosítása kapcsán.

Zilahy László, az Oktatási Minisztérium határon túli magyarok ügyeiért felelős főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy az ungvári egyetem magyar filológiai tanszéke és a hungarológiai központ oktatási és tudományos eredményei, valamint a kiadványaik bizonyítják, hogy jó helyre került az OM által nyújtott támogatás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek