Tiltakoznak a tejtermelők
Felfüggesztik szeptember 1-jétől számítva befizetéseiket a Tej Terméktanács intervenciós alapjába a tejtermelők, és demonstrációt készítenek elő, ha továbbra is a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal kötött megállapodással ellentétes árat számolnak el a feldolgozók. Erről a Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya tájékoztatott pénteken közleményben.
Dátum: 2003-09-26 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:45.299310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választmány nehezményezi, hogy az extra minőségű tejet az értékesítési szerződésben szereplő literenkénti 72 forintos ár helyett 58,40 forintos áron számolta el két feldolgozó. Ez ellentétes a Tej Terméktanács és a szaktárca megállapodásával. A választmány úgy véli, hogy az árcsökkentést végrehajtó feldolgozók jogtalanul vették fel a literenként több mint 50 forintos támogatást.
A Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya hangsúlyozza, hogy az aszály hatására literenként 6-8 forinttal emelkedtek a takarmányozási költségek. Az árcsökkentés és a költségnövekedés együttesen literenként 15-20 forintos veszteséget jelenthet a gazdálkodóknak.
A termelők 2003-ban literenként 5 forintot mintegy 7 milliárd forintot fizetnek a Tej Terméktanács intervenciós alapjába. A közlemény szerint meglepetéssel értesültek arról, hogy a tej piacra jutását elősegítő intervenciós kasszát az exportőr feldolgozók már augusztusban kimerítették.
Ezért a választmány követeli, hogy a Tej Terméktanács szerezzen érvényt a szaktárcával kötött megállapodásban vállalt garanciális kötelezettségének. Ugyanakkor teljesítse a rendeletben rögzített bejelentési kötelezettségét arra vonatkozóan, hogy több feldolgozó az extra minőségű tej literenkénti felvásárlási árát 68 forint alá csökkentette. A választmány kezdeményezi az intervenciós szabályzatok és kifizetések gyakorlatának felülvizsgálatát és szigorú ellenőrzését.
A szaktárcától azt kérik, hogy teljesítse a megállapodásban vállalt és rendeletben kihirdetett feladatait, különös hangsúllyal az intervenciós beavatkozásra. A szaktárca a tejpiac összeomlásának megelőzése érdekében haladéktalanul tegye közzé az európai uniós csatlakozásig érvényes tejpiaci szabályozást.
MTI - fidesz.hu