Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael elveti az arab béketervet

Izrael számára elfogadhatatlan jelenlegi formájában az Arab Liga csütörtökön jóváhagyott béketerve - jelentette ki Jeruzsálemben Emmanuel Nachson, az izraeli külügyminisztérium szóvivője.


Dátum: 2002-03-28 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:52.534585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A terv normális kapcsolatokat ajánl Izraelnek, ha a zsidó állam kivonul az 1967-ben megszállt arab területekről, elfogadja egy palesztin állam létrejöttét, és az ENSZ 1948-ban hozott határozata alapján beleegyezik a palesztin menekültek problémájának "igazságos megoldásába".

A szóvivő szerint az izraeliek nem tudják elfogadni, hogy egyfelől palesztin állam létrejöttéről tárgyaljanak, másfelől pedig be kelljen engedniük minden palesztin menekültet Izraelbe. A Reutersnek adott nyilatkozata szerint ez Izrael állam pusztulását jelentené.

Noha Izrael kezdetben nem vetette el a szaúdi javaslatot, a csúcson elfogadott formában nem kívánja megvitatni az ajánlatot - tette hozzá a külügyi szóvivő.

Kapcsolódó elemek