Lezuhant egy MiG 21-es Romániában
Lezuhant egy MiG-21 Lancer vadászgép péntekre virradóra a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő Aranyosegerbegy határában. A gép darabjai mintegy 500 méteres körzetben szóródtak szét, a pilóta életét vesztette.
Dátum: 2003-09-26 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:47.441761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 42 éves Sorin Popa az aranyoslónai katonai repülőtérről csütörtök este szállt fel gyakorló repülésre. Az utólagos vizsgálatok szerint a gép éjjel tizenegy óra körül zuhant le, de csak péntek hajnalban találták meg szétszóródott roncsait. A pilóta nem katapultált, így életét vesztette.
A román védelmi minisztérium közleményben hangsúlyozta a gép fedélzeten nem volt lőszer - adta hírül az
Forrás: index.hu
fidesz.hu