Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európa biztos alapja a család

Most arra kínálkozik esély, hogy társalkotók lehetünk Európa megújításában. Európa a legkevésbé "sincs készen" - húzta alá Orbán Viktor a Kolping Szövetség rendezvényén szombaton, a budai Szent Imre Gimnáziumban.


Dátum: 2003-09-28 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:51.351222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Küldetésünk Európában

Orbán Viktor szerint az egymás iránti odafigyelés, megértés, valamint a különféleségünk ellenére egymást segítő szeretet lehet a magyarok küldetése az Európai Unióban. Arra a néha elhangzó külföldi bírálatra, hogy a magyarok túl sokat foglalkoznak a történelemmel, úgy felelt, hogy "nekünk, magyaroknak erős a történelmi emlékezetünk, ragaszkodunk hagyományainkhoz. Szeretjük és megbecsüljük szüleink mesterségét, évtizedek alatt felhalmozott tudását. Mi magyarok hajlamosak vagyunk az Időt egy hatalmas folyam helyett végeláthatatlan tájnak képzelni."

Európai erőegyensúly

Az Európai Uniót a Szövetség elnöke a szabad nemzetek társulásának nevezte. Kiemelte: a történelem során Európa a másokkal való együttélést jelentette, amely hol békés volt, hol harcias. A kontinens ereje abban rejlett, hogy a nemzetek közötti vetélkedést a javára tudta fordítani. Ortegát idézve hozzátette: "Európa nem dolog, hanem egyensúly. Erőegyensúly, amely a sokféleségen alapul. Az európai formák gazdagsága egyfajta akrobatikus mutatvány a sokféle, alapvető, nemzeti egység igenlése és az egység tiszteletben tartása között." Mint mondta: "Meggyőződésem hogy az Európai Unió létezése sem képzelhető el másként. Csak úgy fejleszthető az összefogás, csak úgy mélyíthető el a gazdasági együttműködés, ha a belső sokféleség nem sérül." Az integrációról szólva hangsúlyozta: erkölcsi, emberi léptékben Magyarországot sem igazodási kényszer nem köti, sem feltétlen, egységesen követendő példa nem várja Európában. Most arra kínálkozik esély, hogy társalkotók lehetünk Európa megújításában. Leszögezte: Európa a legkevésbé "sincs készen", hanem megújításra vár.

A család biztos alap

Azonban ebben a bonyolult viszony-rendszerben mégiscsak vannak jóféle, kipróbált "bázisaink". Úgy hívják őket: keresztény családok. A szélsőséges liberalizmus veszélyeiről úgy vélekedett, hogy az a politika, amely rosszul értelmezett individualizmussal és szabadság-elmélettel, csak és mindenek felett az egyén nagyszerűségét hirdeti, olyan mintha a kémikus elemi kötések nélkül, puszta atomokból akarna összeállítani egy vegyületet. A szándékosan gyermektelen családok, az egyedülálló szülők, az idős nagyszülőket kivető otthonok, a magukra hagyott gyerekek: mind-mind egy társadalom "lekötetlen" értékei.

Orbán Viktor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a kereszténység sem valami homályos, nehezen érthető, ezért könnyen "elmismásolható" emberiség-szeretetre tanít, hanem valódi, megélendő ember-szeretetre hív. Leszögezte: "Európa reménye a családokban van." A pártelnök emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Kolping Mozgalom is erre az embertől emberig, lélektől lélekig fonódó kapcsolatokra épít. "Ami a családnak használ, az a népnek is jó. Ami a családnak árt, az a népnek sem használ." - idézte Orbán Viktor Adolph Kolpingot. Vagyis a család sorsa - rövid vagy hosszú távon - az ország sorsával egyenlő.

Az elvesztett Isten-képpel oda lehet a méltó ember-képünk is

A készülőben lévő Európai Alkotmánnyal kapcsolatban a Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy ha Európa elfeledkezik keresztény önmeghatározásáról, akkor az elvesztett Isten-képpel együtt könnyen oda lehet a méltó ember-képünk is. "A szekularizált világ ott téved a legnagyobbat és mérgezi vele saját magát, hogy felsőbb bizonyítási pont híján az ember alapértékeivel sem tud mit kezdeni. Hiszen magát az embert sem tudja, legfeljebb biológiailag - vagy ha az abortuszokra és az eutanáziára gondolunk, még úgy se -, meghatározni. Hogyan határozhatná hát meg a méltóságot, az igazságot, a demokráciát, és más, az ember viszonyaiban értelmezhető fogalmakat?" - tette fel a kérdést a Szövetség elnöke. A kereszténydemokrácia értelmét úgy magyarázta, hogy a "keresztény" szónak a "demokrata" előtt az a jelentése, hogy számunkra nem elegendő csupán a többség. Az igazságra és a többségre együtt van szükségünk. Ugyanakkor a "a keresztények nagyon is jól tudják, hogy ők nem az igazság megtestesítői. Az csak a bolsevikok hazugsága volt, hogy az igazságnak van földi megtestesülése, és hogy ők azok. A keresztények azonban azt is tudják, hogy nincs "többféle igazság" A keresztények tudják, hogy az igazság létezik, hogy egy igazság létezik, és hogy ezt az egy igazságot kell követniük az magánéletben is... Tudják, hogy ez az Igazság az életük mércéje. A keresztények azt is tudják, hogy az igazság kérdésen felül áll, függetlenül attól, hogy támogatja-e a többség, vagy sem."

Igazság és többség

Orbán Viktor aláhúzta: ennek ellenére a demokraták, a kereszténydemokraták számára a többség is egyaránt fontos. A politikában többség nélkül az ember erőfeszítései a legjobb esetben is feleslegesek. Kijelentette: a kereszténydemokrata politikusoknak az igazság az, ami számít, az igazság bír nagyobb fontossággal. A többség, bármilyen szilárd alapja is a demokráciának, önmagában nem elegendő. Ennélfogva a kereszténydemokratáknak a többséggel igen, de igazsággal nem rendelkező politikában nem érdemes részt vennünk. Európa jövőjéről úgy vélekedett, hogy a kontinensnek mindig demokratikusnak kell maradnia. Ehhez mi, magyarok és közép-európaiak fel tudjuk ajánlani a kommunizmusban szerzett tapasztalatunkat: "ellenállásunk elég erős volt ahhoz, hogy végül legyőzze a kommunista nyomást." Orbán Viktor beszéde végén kiemelte: "Ha a kereszténység elég erős volt a kommunista diktatúrával szemben, akkor reményeink szerint elég erős lesz akkor is, amikor a fogyasztói szemlélet, a szélsőséges liberalizmus és a relativizmus kihívásaival, csábításával és füllentéseivel kell majd szembenézni. Bizakodjunk!"

Forrás: Orbán Viktor honlapja

Kapcsolódó elemek