Oroszország egyelőre nem ratifikálja a kiotói jegyzőkönyvet
Oroszország mindaddig nem ratifikálja a kiotói klímavédelmi jegyzőkönyvet, amíg nem kap biztosítékokat érdekei védelmére - közölte a Kreml a hétfőn Moszkvában megnyíló klímaváltozási világkonferencia előtt.
Dátum: 2003-09-28 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:52.652307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orosz elnöki adminisztráció szerint a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló jegyzőkönyvet csak abban az esetben ratifikálja Oroszország, ha a nyugati cégektől konkrét javaslatok érkeznek közös programok végrehajtására. Ilyen javaslatokat Moszkva eddig nem kapott.
A világméretű klímaváltozásról szóló ENSZ-keretmegállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvben 1997 decemberében 38 fejlett ipari ország vállalta: a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatásban szerepet játszó hat gázféleség, főleg a széndioxid kibocsátását.
A megállapodás életbe lépésének feltétele, hogy azt legalább 55 olyan ország ratifikálja, amelyek együttesen a fejlett országok 1990. évi kibocsátásának minimum 55 százalékát adják. Oroszország önmagában az 1990-es kibocsátási szint több, mint 17 százalékát képviseli, így az ő megerősítésével azonnal életbe léphetne a jegyzőkönyv.
A moszkvai környezetvédelmi minisztérium áprilisban közölte: Oroszország még idén ratifikálja a jegyzőkönyvet, de előtte tisztázni kell a nemzetközi közösség pénzügyi hozzájárulását a klímavédelemhez.
Moszkva szerint a káros gázok kibocsátásának csökkentését célzó oroszországi beruházásokra legalább 3 milliárd dollárra van szükség. Oroszország elsősorban európai, japán és kanadai vállalatok ajánlatait várja.
A hétfőn kezdődő konferencia előtt közzétett orosz állásfoglalás szerint bár Oroszország 17 százalékkal részesedik a globális felmelegedésért felelős gázok kibocsátásában, ugyanakkor az ország egész területe a világon a légkörbe kerülő összes széndioxid csaknem 40 százalékát nyeli el. Oroszország azzal, hogy ilyen nagy mennyiségű széndioxidot "szív magába", jelentős mértékben hozzájárul a világ környezetvédelméhez - olvasható a közleményben.
Oroszország - közölte a Kreml - már minden ökológiai kötelezettségét teljesítette: 1990 óta egyharmadával csökkentette a károsgáz-kibocsátást.
MTI - fidesz.hu