Fecskeház-alapkőletétel Vámospércsen
A Széchenyi Terv pályázatain nyert 40 milliárd forint állami támogatással 8366 önkormányzati, illetve egyházi bérlakás építése kezdődött meg az ország közel 400 településen - mondta Glattfelder Béla csütörtökön a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen, a helyi "fecskeház" alapkőletételénél.
Dátum: 2002-03-28 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:53.412392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazdasági Minisztérium (GM) politikai államtitkára emlékeztetett: másfél évvel ezelőtt hirdették meg az önkormányzati bérlakás-építési programot, azt követően, hogy 16 éven át nem volt ilyen lehetőség az országban.
Ebben a kategóriában szociális- és költségalapú bérlakások, nyugdíjas házak, idősek otthona és ifjúsági garzonházak - "fecskeházak" - építésére lehet pályázni - tette hozzá.
A vámospércsi beruházás 94,7 millió forintba kerül, amihez 75,8 milliót a Széchenyi Terv keretében nyert el az önkormányzat.
Glattfelder Béla hangsúlyozta: az önkormányzatok elsősorban a fiatalok, diplomások helyben tartása érdekében pályáznak garzonházak építésére, ahová főként a közszférában dolgozó fiatalokat költöztetik.
Elmondta: a "fecskeházba" költözőknek öt évig előtakarékosság formájában kedvezményes bérleti díj mellett kell pénzt gyűjteniük, hogy önálló otthon építésébe kezdhessenek.
Láyer József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke az alapkőletétel alkalmából elmondta: a megyében 516 lakás építéséhez nyertek el támogatást a Széchenyi Terv keretében a Gazdasági Minisztériumtól. A 3,5 milliárd forintos összköltségű beruházásokhoz 2,8 milliárdos állami támogatást kaptak.
Glattfelder Béla elismerően szólt a református egyház aktivitásáról Hajdú-Bihar megyében.
Tájékoztatása szerint a megyei egyházközségek csaknem 500 millió forintos támogatást nyertek el eddig idősek otthona építéséhez.
Fagyal Barna, a település polgármestere az alapkőletétel alkalmából arról beszélt, hogy nem marad üresen a 18 lakásos "fecskeház".
- Vámospércsen várhatóan túljelentkezés lesz a garzonlakásokra - mondta.