Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OM nem veszi figyelembe a szakmai érveket

Az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) megdöbbenéssel és elkeseredetten tapasztalja, hogy az oktatási kormányzat, az egyre határozottabban megfogalmazódó szakmai ellenvéleményeket figyelmen kívül hagyva, továbbra is ragaszkodik a Nat 2003 néven közzétett tervezet Nemzeti alaptantervként való elfogadásához - szögezi le az Országos Református Tanáregyesület állásfoglalása.


Dátum: 2003-09-28 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:54.109574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) megdöbbenéssel és elkeseredetten tapasztalja, hogy az oktatási kormányzat, az egyre határozottabban megfogalmazódó szakmai ellenvéleményeket figyelmen kívül hagyva, továbbra is ragaszkodik a Nat 2003 néven közzétett tervezet Nemzeti alaptantervként való elfogadásához.

Az ORTE a tervezet koncepcióját egyoldalúnak, egyes szakmai elemeit elhibázottnak tartja. Elsősorban kifogásolható elemek:

- a tervezet gyakorlatilag nem határoz meg tartalmi minimumot, ezért átjárhatatlanná teszi a magyar közoktatás rendszerét, növeli az iskolák közötti szakmai és minőségi különbségeket, csökkenti az esélyegyenlőséget;

- a gazdasági nehézségek közepette a minimalizáló tanterv az intézményfenntartók számára a színvonal növelésére való törekvés helyett az eddigi tevékenységek csökkentését, leépítését sugalmazhatja;

- a tartalmi minimum mellőzése miatt aránytalanul megnő a mintatanterveket készítők, valamint a tankönyvkiadók lehetősége az intézményekben folyó tartalmi munka befolyásolására;

- azzal, hogy a tervezet az egyes tantárgyak (műveltségi területek) részére még javasolt óraszámokat sem tartalmaz, újra elindítja a nevelőtestületeken belüli "kenyérharcot", valamint félő, hogy kiszorítja az iskolákból a "nem piacképes" tantárgyakat. Ezzel a tantárgyszerkezet megújításáról szóló kormányzati szándék is hiteltelenné válik;

- az általános nevelési célok elérését veszélyezteti az erkölcsi jellegű értékek, a nemzeti elkötelezettség, a közösségi felelősségvállalás háttérbe szorulása.

Az ORTE bizonytalannak tartja a szakmai vita hatékonyságát, mert a tervezet a nyári szünidőben került nyilvánosságra, s a tanévkezdés feladatai mellett a pedagógustársadalomnak sem ideje, sem energiája nem volt a tervezet alapos megismerésére, következményeinek közös átgondolására, és kiérlelt javaslatok benyújtására.

Mindezeket az alapvető problémákat és hiányosságokat látva az ORTE nem támogatja a tervezet elfogadását, kéri annak visszavonását.

A református közoktatási intézmények és pedagógusok továbbra is elkötelezettek egy közmegegyezésen alapuló, nemzeti tartalmi minimumra épülő alaptanterv kidolgozásában. Ennek érdekében készek együttműködni a történelmi egyházak szakembereivel és a magyar közoktatás értékeit megőrizni kívánó iskolákkal, pedagógusokkal.

Dr. Horkay György elnök

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek